Nyár, vakáció, önállóság

Később is van módunk gyakorolni a távolodást: a gyermekünk óvoda után iskolába megy, elengedjük a nagyszülőkhöz, barátokhoz. Kisiskolás korában egyre önállóbb, lehet, hogy egyedül száll le a buszról vagy sétál be az iskolába, megy a szakkörre. Ki előbb, ki később próbálgatja az ügyességét.

A nyár sokaknál vízválasztó ebben, hiszen a szülők dolgoznak, az iskola pedig hónapokra bezár. Ilyenkor sok családban hetekig is távol van a gyermek, különösen, ha már elérte a bűvös kort, amikor meg lehet kockáztatni az ottalvós tábort. Egy újabb mérföldkő: gyermeknek, szülőnek egyaránt. De vajon mikor jöjjön el? Van-e ideális időpont?

Csak ha ő is szeretné

Bojti Andrea gyermekpszichológus, A magabiztos szülő című könyv szerzője szerint nem lehet konkrét életévben gondolkodni, mert a megfelelő időpont a gyermek személyiségétől és a család helyzetétől is függ.

„A szülő látja, hogy a gyermeke tud-e már biztonságosan egyedül aludni, igényli-e még éjszaka őt. A másik szempont az, hogy mennyire önálló a kicsi. Vannak, akik nagyon szétszórtak még iskoláskorban is, nem megy nekik egyedül az esti rutin. A többségnél harmadik-negyedik osztályos korban már meg lehet próbálkozni egy hosszabb távolléttel, de fontos szabály, hogy csak akkor, ha maga a gyerek is szeretné.”

A szakértő szerint nemcsak a gyerekek különböznek e kérdésben, de a szülők is, hiszen ez nekik is új helyzet.

"Van aki várja és örül a kalandnak, mások titokban rettegnek, féltik elengedni a gyermeküket. Hasonló ez az óvodakezdéshez: van olyan család, ahol klassz eseménynek számít, és nem „lelkizik” rajta sokat a szülő, más meg együtt sír a gyerekkel. Az elszakadást nekünk, felnőtteknek is meg kell tanulni. Már csak azért is, mert a gyerekek érzik, és átveszik az aggódásunkat.”

Kis lépésenként haladva

Bojti Andrea azt mondja, szerencsés, ha ki tudunk alakítani ebben fokozatokat.

„Senki ne kezdjen rögtön ottalvós táborral! Először mindig ismerős helyen aludjon a kicsi: barátnőnél, nagymamánál. Az elválásnál igyekezzünk pozitívan viselkedni akkor is, ha izgulunk. Ha csak a veszélyekről beszélünk, és arról, hogy mire vigyázzon, azzal elbizonytalaníthatjuk. Nem arról van szó, hogy meg kell játszani az örömöt, de az a másik véglet, ha sírva integetünk a busznál. Főként rossz ez, ha ő amúgy nagyon várja az utazást – ilyenkor csak elrontanánk a hangulatát.”

Vajon van olyan kisgyerek, akinek egyáltalán nem való a táborozás? Egy introvertált személyiség például jobb, ha a szülei mellett marad? A szakértő szerint szó sincs erről.

„Egy befelé fordulónak is akadhat akár csak egy jó barátja is, mondjuk egy robotika táborban. Ezt úgy mondanám, hogy helyzetbe hozható a gyerek. Szerencsére ma már rengetegféle aktivitás közül választhatunk, és ezek között nem csak olyanok vannak, amik a közösségi életre épülnek.”

Ezzel együtt bizonyára mindannyiunknak van olyan élménye, hogy az iskolai táborban egyik társa sokat sírt, honvágya volt, és haza akart menni. Mit tegyen a szülő, ha ilyen telefonhívást kap?

„A honvágy kezelése első körben a pedagógusok feladata. Nekik kell látniuk, hogy elterelhetők-e az illető negatív gondolatai, vagy komoly a helyzet. Az biztosan nem jó megoldás, ha a szülő az első szóra ugrik, hogy »kimentse« a gyermekét, hiszen ezek az utazások kicsit azért is jönnek létre, hogy tágítsuk a határait.”

Unatkozni sem haszontalan

A pszichológus szerint nem ajánlott telezsúfolni az egész nyarat utazásokkal, táborokkal és elmenős programokkal.

„Ha egy gyerek csak úgy otthon van, a felnőttek hajlamosak attól tartani, hogy unatkozik, pedig az ilyen »üres idők« nagyon is szükségesek a feltöltődéshez. Figyeljük meg: ha nem szórakoztatjuk folyamatosan őket, egy idő után feltalálják magukat. De lehet, hogy az is elég, ha elindítjuk közösen a játékot, amit aztán nélkülünk folytathatnak.”

Vannak, akik azért szerveznek mindenféle élményt, hogy a gyerek ne a különféle képernyőkön „lógjon” egész nap. Bojti Andrea hangsúlyozza: nekünk kell ezen a téren szigorúnak lennünk, persze azzal együtt, hogy a nyárra a legtöbb családban külön szabályrendszert alakítanak ki; ilyenkor nagyobb szabadság is belefér.

Sokaknál ez már csak azért is elkerülhetetlen, mert nem tudják megoldani, hogy tíz-tizenegy héten át felügyelettel legyen otthon a gyermekük. Kisebbeknél ez persze nem is opció, de a szakértő szerint a felső tagozatosok közül van, aki már képes erre, a középiskolásoknál pedig már nem is kérdés.

„Mindenképpen kihívás, hogy egy gyerek egyedül lássa el magát egész nap, de ha muszáj, akkor ezt is fokozatosan szabad csak kialakítani, akkor, amikor a gyermekünk már tudja kezelni a telefont, felismer egy vészhelyzetet, és baj esetén segítséget tud kérni.”

Szerencsére persze erre a legtöbbeknél sosem lesz szükség, de az önállóság kialakítása épp erről szól: lehetőleg minden helyzetre fel kell készülni azért, hogy nyugodtan váljunk el reggelente – vagy akár egy hétre, ha úgy adódik.

TIPPEK:

• Sose dobjuk „mélyvízbe” a kiskamaszunkat! Minden új dolgot csak fokozatosan vezessünk be nála!
• Tizennégy éves kor alatt ne hagyjuk egyedül a gyermekünket még fél napra se!
• Ne csináljunk meg mindent a gyerek helyett, de álljunk készenlétben, hátha szükség van ránk!

Borítókép: Envato Elements