Aktívabb, aki társ nélkül megy sétálni, vagy futni
A rendszeres testmozgás remek módja lehet annak, hogy a párok hosszú ideig élhessenek együtt egészségben. Csak ne együtt tegyék – és ezt nem mi javasoljuk, hanem az International Journal of Human–Computer Interaction folyóiratban publikált friss tanulmány.
A szingapúri Nanyang Műszaki Egyetem kutatói összesen 240 idősebb, 54 és 72 éves kor közötti személyt vizsgált aktivitásmérővel, 12 héten keresztül. Az eszközökkel a napi lépésszámot, valamint az elégetett kalória mennyiségét monitorozták.
Mint kiderült: azok, akik a házastársukkal együtt mozogtak (például mentek el sétálni), azok átlag és medián lépésszáma is alacsonyabb volt, és ritkábban is érték el a 10 és 15 ezres napi lépést – szemben azokkal, akik maguk indultak mozogni.
Mint a Science Alert felhívja a figyelmet, nem minden tanulmány véli ezt így: a közös mozgás ugyanis élvezetesebb lehet a felek számára, és akár extra motivációval is szolgálhat.
A friss tanulmányra visszakanyarodva, a kutatók arra utalnak az eredmények ismeretében, hogy a közös mozgást végző párok aktivitása alacsonyabb szinten van.
Hogy ennek mi állhat a hátterében, azt abban látják a szakemberek, hogy egy embernek könnyebb egy 10 ezer lépéses napi célt kitűznie – párosan igazodni kell a másikhoz is, megtalálni azt az időpontot a nap során, ami mindkét félnek megfelel.
Ez pedig esetenként a családi rutinok megbontását, átalakítását igényelheti.
Borítókép: elements.envato.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!