Piszkos titok
2011. 01. 22.
Minden pénzfelvételnél veszélyben vagyunk. Lehet, hogy hihetetlen, de egy több ezer ember bevonásával végzett kísérletből ez derült ki.
Ha bárkit megkérdeznénk arról, hogy szerinte hol tanyázik a legtöbb bacilus, tízből kilencen a közösségi toalettekre voksolnának, az egy százalék pedig a nyilvános telefonok kagylóira. Legalábbis egy háromezer résztvevő bevonásával végzett kísérlet ezt mutatta ki. Ám a tudósok most egy újabb piszkos titkokra derítettek fényt, amely eddig elkerülte a figyelmünket – az ATM-ekre.
Egy nemrég Angliában végzett kutatás során a tudósok mintákat vettek a nyilvános vécék és a pénzfelvevő automaták felületéről, majd ezeket mikroszkóp alatt tanulmányozták. Úgy találták, hogy az a súlyos hasmenést és hányást okozó baktériumfajta, amely főként a toaletteknél lelhető föl, az ATM-eknél is megtalálható – közel azonos számban. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes pénzfelvétel alkalmával halálos veszélynek vagyunk kitéve, egyszerűen csak ügyeljünk a higiéniára, és ne feledkezzünk meg a kézmosásról!
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2011/01/atm-resize.jpg)
Egy nemrég Angliában végzett kutatás során a tudósok mintákat vettek a nyilvános vécék és a pénzfelvevő automaták felületéről, majd ezeket mikroszkóp alatt tanulmányozták. Úgy találták, hogy az a súlyos hasmenést és hányást okozó baktériumfajta, amely főként a toaletteknél lelhető föl, az ATM-eknél is megtalálható – közel azonos számban. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes pénzfelvétel alkalmával halálos veszélynek vagyunk kitéve, egyszerűen csak ügyeljünk a higiéniára, és ne feledkezzünk meg a kézmosásról!
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!