Túl a higiéniai szempontokon van valami megnyugtató abban, ha tisztaság veszi körül az embert. Mégis a legjobb szándékunk és erőfeszítéseink ellenére saját magunk is sokat ártunk a rendnek és tisztaságnak, és tesszük hétköznapi szokásainkkal piszkosabbá a lakásunkat.
Ha sikerül megszabadulnunk ezektől az apró szokásoktól – melyeknek legtöbbször nem is vagyunk tudatában –, észrevehetően tisztább, rendezettebb lesz az otthonunk és könnyebb lesz a takarítás is.
Csak néhány másodperc lenne, mégis sokan vannak úgy vele, hogy csak beszaladnak valamiért a szobába, addig nem rúgják le a cipőjüket. Bár apróságnak tűnik, ezek a kis beszaladások jelentősen hosszabbíthatják a porszívózással töltött időt. Nem is beszélve a rengeteg kórokozóról, amit az utcáról behordunk a cipő talpán a lakásba.
Nem csak azért van a fedél a vécén, hogy ne ejtsük bele fogkefénket. A kutatások szerint minden egyes lehúzásnál a vécétől számított 1,5 méteren belül az apró vízrészecskék beterítenek mindent. Ezek után el tudjuk képzelni, mekkora munka megfelelően fertőtleníteni mindent a fürdőszobában, és mennyivel egyszerűbb lenne a dolgunk, ha úgy húznánk le a vécét, hogy lecsukjuk előtte a tetőt.
Ha a takarítási eszközök maguk sem tiszták, azzal csak széthordjuk a koszt.
Egy szennyezett felmosórongy vagy szivacs, amivel kimossuk a mosdókagylót, inkább széthordja a koszt és a baktériumokat ahelyett, hogy tisztaságot varázsolnánk vele. Nemcsak az otthonunkat, hanem a takarításhoz használt eszközeinket is megfelelően meg kell tisztogatnunk, ha azt szeretnénk, hogy ragyogjon az otthonunk.
A felmérések szerint az emberek hajlamosak elfeledkezni a konyharuha gyakori mosásáról is. Ezek óhatatlanul szennyeződnek főzés közben, és még ha a tiszta kezünket töröljük is bele, hamarabb táptalajul szolgálnak a baktériumoknak, mint gondolnánk. A konyharuhákat minden egyes főzés után ki kellene cserélnünk valójában ahhoz, hogy megfelelően higiénikus maradjon a környezetünk.
Kevés idegesítőbb dolog van, mint amikor azt várjuk egy tisztítószertől vagy valamilyen eszköztől, hogy a nyomában ragyogó tisztaság marad, a végeredmény viszont korántsem tökéletes. Ilyenkor általában a hiba a mi készülékünkben keresendő. Legtöbbször ott a baj, hogy nem olvastuk el a használati utasítást rendesen, és így nem jól alkalmaztuk a takarítószereket.
A takarítós videók kétségtelenül szórakoztatóak, ám a való életben korántsem működnek úgy a dolgok, ahogy ott láthatjuk. Kezeljük ezeket kellő óvatossággal, és hallgassunk a józan eszünkre, mielőtt kipróbáljuk.
A legtöbb embernek remek kifogásai vannak, miért nem épp most rak rendet vagy takarítja fel az adott helyiséget. Pedig sokkal egyszerűbb naponta 15-20 percet rááldozni a takarításra, mint hétvégén egy napon keresztül csak súrolni és pakolni.
Borítókép: elements.envato.com