Szimpatika – Szellő István – Mesterség és intelligencia

Az esti híradó műfaja kicsit archaikusnak tűnhet, hisz ma már bármikor bármilyen információhoz hozzájuthatunk. Nincs szükség arra, hogy megvárjuk az este 6 órát, hogy műsorvezetők kommentálásával és szerkesztési elvek alapján szembesüljünk a világ történéseivel. De az is lehet, hogy pont a bőség zavara miatt vágyunk arra, hogy valaki szelektálja, és érthetően elmagyarázza, mi miért történik?

Valóban, a nézőink kíváncsiak arra, mi hogyan szelektáljuk a híreket, a világ eseményei és a magyarországi történések közül mi melyik híreket tartjuk fontosnak. A nézők elvárják, hogy a híreket röviden elmondjuk, kontextusba helyezzük, érthetőbbé tegyük, így ők maguk is közelebb tudnak kerülni az eseményekhez, jobban átérzik azok jelentőségét. Ráadásul a Híradó az esti rutin részévé vált. Mindenütt hozzáférhetőek részletes háttérelemzések, de ezek megértése sokszor hosszadalmas és bonyolult, ezzel szemben a mi pár mondatos magyarázataink gyorsan kontextusba tudják helyezni a történéseket. Aki napközben is folyamatosan híreket olvasna, annak ott az rtl.hu, ahol azonnal értesülhet a világban történtekről. Aki pedig komolyan érdeklődik egy bizonyos téma iránt, az elolvassa egy szakértő blogját, esetleg meghallgatja az erről szóló podcastot. Ilyen lett a világ, pedig én, a magam részéről szívesen megnéznék hosszú dokumentumfilmeket is, például olyanokat, mint amiket mi készítettünk annak idején a Panorámában, egyórás külpolitikai műsorokat, de hát azok más idők voltak, nem véletlenül nézte mindenki a műsorainkat, akkoriban szinte ez volt az egyetlen lehetőség a nagyközönség számára, hogy megtudjon valamit a világról.

Mit gondolsz arról, hogy a mesterséges intelligencia veszi át a jövőben a televíziós újságírók szerepét?

Mire mi bemutatunk egy hírt, az ezer és egy ellenőrzési folyamaton átmegy, és ezek a folyamatok, illetve szerkesztési szempontok nem hiszem, hogy programozhatók lennének. Az interneten megjelenő hírek egy része nincs kellően alátámasztva, sok a valótlan információ. Egy szerkesztőségben először ellenőrzik azokat az adatokat, amikről majd tényként írnak vagy beszélnek, hogy biztosan úgy történtek-e, és úgy igazak-e ahogy azt a hírek forrása állítja. Persze vannak emberi hibák is, de a mesterségbeli tudás például azt is jelenti, hogy „megérzed”, ha valami nem oké, ha sántít, vagy például gyanús a szövegkörnyezet.

No igen, de ha idekapcsolok, így magyarázzák a hírt, ha amoda, akkor meg amúgy. És ugyanarról az információról van szó. De a nyomtatott vagy az internetes sajtó is képes egymással szöges ellentétben álló elemzéseket közölni ugyanannak az adatnak a birtokában.

A híradózás, valamint az RTL szakmai kódexe is megköveteli, hogy mondjuk el mindkét érintett fél véleményét. És itt van a te feladatod, kedves néző, hogy próbáld meg kiszűrni a teljes igazságot. Mert ezt az emberekre kell bízni. És nem sugallani valamit.

A másik nagy változás, ami a hírműsorokban végbement az az, hogy a hírgyártás valamilyen formában a nézők kezébe került, világszerte egyre nagyobb számban látni hétköznapi emberek által készített videókat feltűnni az esti hírekben.

Ma már bárki készíthet híradót, persze a teljesség igénye nélkül, sőt bárki bekerülhet a hírekbe. Ezzel a technikával, amivel a gyerekek is rohangálnak az utcán meg az iskolában, bárki készíthet műsorokat. Azért azt leszögezném, hogy az igényes híradó elkészítése egy nagyon drága nemzetközi műfaj. Nem két forint és nem két snitt. De ha egy olyan történés mellett mész el, ami figyelmet érdemel, felveszed a telefonoddal, és felajánlod valamelyik híradónak, akkor ott lesz a neved, hogy azt te készítetted, és megmutathatod a családnak. De ez csak az illusztráció, és annak ellenére, hogy ezekből egyre több van, azért mégiscsak elhanyagolhatatlan egy hiteles hírműsor szerepe a tájékoztatásban. Fontos megjegyezni, hogy a nézőktől, olvasóktól kapott videókkal szemben a szerkesztett anyagokat tekintjük klasszikus hírnek.

Te ott voltál a kereskedelmi televíziózás hőskorában, lassan 25 éve vagy része a családok mindennapjainak. Szerinted lehetnek még olyan tévés karrierek, mint a tiéd?

Természetesen mindig lesznek tévés személyiségek, akik meghatározó arcok egy csatornánál, de a mi történetünk egészen más volt. Volt a nagy generáció, akik elkezdték a tévézést, utánuk jöttünk mi, akik tőlük tanulhattuk meg a szakmát és ezt a mai napig a hivatásunkként űzzük. De az is igaz, hogy ebből a műfajból már csak az tekinthető televíziózásnak, ami élő, hiszen a streaming platformok megjelenésével megszűnt az, hogy várod a péntek estét, mert kezdődik az Onedin család vagy a Dallas. De ez nem baj, hiszen most már akár egyben is megnézheted a kedvenc sorozatod összes részét. Vannak klasszikus televíziós műfajok, az élő izgalma, a sport, a tehetségkutatók és persze a híradó. Így van ez a stúdióban is: ha kigyullad a piros lámpa, és ki van írva, hogy élő, az a készítőket is izgatottsággal tölti el.

Vannak olyan élő pillanatok, amikre mindig emlékezni fogsz?

Hogyne, és persze voltak bakik is, de hát istenem emberek vagyunk, persze ezeknek a nagyrészét a néző észre sem veszi... Amikor lefagy a súgó, vagy amikor nem érkezik meg időben egy riport, ezért fel kell cserélni a riportok sorrendjét, esetleg adás közben jön egy fontos hír. De azért híradós a híradós, hogy megoldja ezeket a helyzeteket, ha pedig olyan szituáció alakul ki, amibe be kell avatni a nézőt, akkor a lehetőségek szerint kellemesen kell tisztázni a helyzetet. Szerbia bombázása, szeptember 11, orosz, amerikai elnökválasztások, a pápa és II. Erzsébet temetése, vagy most III. Károly koronázása– ezek mind történelmi események, amelyeket élőben közvetítettem és örökké emlékezni fogok rájuk. Megtisztelő volt, hogy a koronázáson Magyarországról csak az RTL lehetett jelen, a világ legnagyobb televíziós személyiségei, köztük David Attenborough mellett dolgozhattunk. Persze ezek kivételek, sok rutin-nap is van, de a híradóst az élteti leginkább, ha éppen történik valami.

Volt olyan a műfajon belül, amit szívesen csináltál volna, de nem jött össze?

Nincs ilyen, de érdekes emberekről, helyekről, érdekes politikai helyzetekről szívesen forgatnék. Amikor legutóbb külföldön készítettem riportot, még a Facebookon is kaptam olyan kommenteket, hogy „végre, mintha csak újra Panoráma lenne!”. Persze ez a fiataloknak már nem jelent semmit, épp ezért olyan megmozdulásokon is részt veszek, amik az újabb generációkat érdekelhetik. Például legutóbb a Papp László Sportarénában Azahriah koncertje egy vicces Híradó részlettel kezdődött, majd megjelentünk Antóniával élőben a színpadon. Kb. 18 év volt a felső korhatár, ennek ellenére tudták, hogy kik vagyunk. Az én nemzedékemnek a fiatalok felé is nyitnia kell, szerintem ez nagyon fontos.

A gyerekeid hogyan viselték a népszerűségedet?

Néha megszenvedték, de időnként kihasználták az előnyeit is. A nagyobbik fiam, dr. Szellő András ügyvédjelölt, mindig kérte, hogy ne a suliig vigyem, hadd szálljon ki a kocsiból egy sarokkal előbb. De például Ádámot – ő a nagy teniszező – ez soha nem érdekelte. De persze azt mindig észrevették, hogy valaki sokkal kedvesebb vagy sokkal elutasítóbb velük – miattam. A legkisebbek Manna és Alen is kezdik megszokni már, hogy sokan akarnak fotózkodni velem.

Őket vagy a kisebbeket soha nem érintette meg a média vagy az előadó-művészet?

Nem, bár kétségtelenül mindegyiküknek van érzéke hozzá. De ma már nincs meg ennek a világnak a varázslata. Én gyerekként bejárhattam a tévébe – mert édesanyám szerkesztő volt, ő készítette például a Zsebtévé című műsort –, és emlékszem, mennyire lenyűgöztek a színes díszletek, a kiabálás, a kamerák, a hihetetlen dinamizmus. Ugyanakkor az egészben volt valami fésületlenség. Engem még ennek a levegője fogott meg, de ezt ma már senki nem tudja ebben a formában átélni.

Fotók: RTL KLUB