Öt ok, amiért érdemes algát fogyasztanunk
Az alga az első életformák egyike, amely megjelent a Földön és a szakértők szerint minden mai életforma alapjait is az algák képezik. Talán éppen ezért van olyan tulajdonsága, hogy míg az étrend-kiegészítőként bevitt vitaminoknak csak egy bizonyos százaléka tud felszívódni a szervezetben, addig az alga szinte teljes egészében képes hasznosulni.
Ráadásul, ha megnézzük, Japánban a legegészségesebbek az emberek, miközben őket sem kerülik el a káros behatások és a stressz. Az ő étrendjükben azonban nagyon régóta szerepel az alga, ez pedig szorosan közrejátszhat abban, hogy náluk a legmagasabb a várható életkor, az egészséges évek száma és sokkal alacsonyabb a megbetegedések száma is.
Egy jó algakészítmény nem csak támogatja a szervezetünket, de hármas hatással is bír és gyakorlatilag feleslegessé teszi egyéb étrend-kiegészítők fogyasztását, kímélve ezáltal a pénztárcánkat is.
Az algafogyasztás elkezdését követően először a méregtelenítő hatása mutatkozik meg, a káros anyagok ugyanis nagyban hátráltatják az értékes tápanyagok felszívódását.
Ezzel párhuzamosan elkezd felszívódni az a sok értékes tápanyag, amire a mai étkezési szokásaink mellett elengedhetetlenül szükségünk van és végül szintén az algától kapjuk meg azt a hatalmas antioxidáns-mennyiséget, amelyre a szervezetünknek szüksége van a megfelelő védelemhez.
Az ideális összetevők mind természetesek, magas minőségűek és olyan algaféléket tartalmaznak, amelyek nagy hatásfokkal segítenek a szervezet megtisztításában, táplálásában és védekezőképességében.
Amikor algakészítményt választunk, érdemes a tabletta forma helyett a port tartalmazó kapszulát választani; a tabletta préselési eljárása ugyanis csökkenti vagy akár teljesen meg is szüntetheti az alga kedvező hatásait.
Borítókép: freepik.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
- Egy betegséget jobb megelőzni, mint elszenvedni
- Endoszkópos műtéttel gyorsabb a felépülés
- Mediterrán diéta segíti a COPD-vel élőket
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!