Nehéz egészségesen élni? Életcéllal könnyebb!
Elméletük szerint az egészséghez fűződő döntések, akármilyen jelentéktelen helyzethez kapcsolódnak is (például választhatunk lift és lépcső között), belső konfliktussal járnak. Ennek mértéke azonban eltérő lehet.
Feltevésük szerint akiknek stabil az életcéljuk, azoknál kisebb feszültséget okoz meghozni ezeket a hétköznapi döntéseket az egészségükért, mint elveszettebb társaiknak.
A kísérletben túlsúlyos emberek vettek részt, akiket előbb az életükre ható főbb célokról kérdezték, majd mozgást, edzést hirdető, egészségtámogató üzeneteket mutattak nekik.
Funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal (fMRI) követték nyomon, hogy az üzenetek mekkora aktivitást váltanak ki azokon az agyterületeken, amelyek a döntési bizonytalansághoz kapcsolódnak.
A kutatók sejtését messzemenőkig igazolták az eredmények.
Az erősebb életcéllal rendelkezők, kisebb agyi aktivitás mellett, inkább értettek egyet az egészségmegőrző üzenetekkel, mint a céljaikban bizonytalanabb társaik. Az agyi aktivitásból ráadásul megbízhatóan lehetett következtetni az egyén egyetértésére vagy ellenállására is.
Borítókép: unsplash.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!