Javult a melanómás betegek túlélési esélye

2023. 05. 05.
Forrás: Semmelweis Egyetem
Lényegesen meghosszabbodott az áttétes melanómás betegek túlélési esélye Magyarországon. Az elmúlt években ugyanis több új terápiás és kezelési lehetőséget vezettek be hazánkban – mondja dr. Holló Péter, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója, aki hozzátette azt is: a betegség kezelése továbbra is akkor a leghatásosabb, ha korai stádiumban észlelik.

dr. Holló PéterA melanóma az emberi szervezetben előforduló egyik legsúlyosabb daganattípus, ami előrehaladott állapotban, rövid időn belül akár halált is okozhat.

A bőr daganatos elváltozásainak gyakorisága, ezen belül a melanóma előfordulása, az utóbbi tizenöt évben csaknem megduplázódott.

A Semmelweis Egyetem Bőr-,  Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján a tavalyi évben az új esetek száma meghaladta a háromszázat – mondta dr. Holló Péter.

A klinika igazgatója hozzátette, a jelentkezők száma folyamatosan növekszik, minden évben egyre több új beteget látnak el.

A melanóma vagy melanóma gyanús elváltozásokat a lehető leggyorsabban műtéti úton eltávolítják, a szükséges kezelésekről a szövettani eredmény után döntenek. További vizsgálatokkal pedig az is megállapítható, hogy a daganat okozott-e már áttéteket.

A rendszeres, évente elvégzett szűrővizsgálattal a már korai stádiumban felismert betegség nagyobb eséllyel gyógyítható, így a rákmegelőző állapotból szakszerű kezeléssel nem alakul ki bőrrák. Az alapos önvizsgálat szintén elengedhetetlen része a megelőzésnek.

Amennyiben egy új elváltozás jelenik meg a bőrön vagy egy régi anyajegy alakja, formája, színe megváltozik, ebben az esetben azonnal orvoshoz kell fordulni – hívja fel a figyelmet dr. Holló Péter.

A legagresszívebb bőrdaganattípus kialakulásában több örökletes tényező is szerepet játszik, hiszen főként a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegyük van, vagy a melanóma korábban előfordult már a családjukban.

A genetikai tényezők mellett azonban a környezeti hatások is meghatározóak, hiszen a káros UV-sugárzás, a többszöri leégések száma összefüggést mutat azzal, hogy kinél alakul ki a betegség – mutat rá a szakember.

Kiemeli: az immunrendszer állapota is nagyon fontos, szervezetünk legyengült védekezőrendszere számos betegségre hajlamosíthat, így a melanóma kialakulásával is összefügg. 

Magas UV-sugárzás esetén kerüljük a direkt napfényt 11-15 óra között! Használjunk magas faktorszámú fényvédő készítményeket! Gyermekek és felnőttek is viseljenek sapkát és bőrfelszínt takaró ruházatot, illetve napszemüveget!

Ezekkel a megelőző intézkedésekkel csökkenthető a rosszindulatú bőrelváltozások előfordulása.

 

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!