Védenünk kell-e a szemünket a kék fénytől?
Mi az a kék fény?
Bár az emberek a kék fényt gyakran a számítógépekkel és telefonokkal társítják, a kék fény legjelentősebb forrása a napfény. Egyéb források közé tartozik a fluoreszkáló fény, a kompakt fénycsövek és a LED-fény.
A képernyők használata során elszenvedett kék fény károsodás kitettsége sokkal jelentéktelenebb, mint ami a napsugárzás által éri a szemünket és nem károsabb, mint a nap kék fénye.
Már ha a kék fény károsnak tekinthető, erre ugyanis ezidáig semmilyen tudományos kutatás nem talált bizonyítékot.
Miért fáj a szemünk, amikor a képernyőt bámuljuk?
Ezeket a hatásokat azonban az okozza, hogy túlságosan sok időt töltünk a képernyő előtt, nem pedig a képernyőből áradó kék fény. Ma még meglehetősen keveset tudunk a kék fényről, hatásait még kutatják.
Eddig még nem bizonyították, hogy a számítógépből érkező fénymennyiség káros elváltozást okozna a szemben (pl. a retinában), sem azt, hogy a kékfény szűrős szemüveg használatával csökkenthető lenne a számítógépes látás szindróma.
Mit tehetünk a szem megerőltetésének enyhítésére?
Ha egész nap számítógép előtt dolgozunk, igyekezzünk megfogadni az alábbi tanácsokat:
- Üljünk körülbelül egy karnyújtásnyira a számítógép képernyőjétől. Helyezzük el a képernyőt úgy, hogy kissé lefelé nézzünk, így kevésbé párolog a könnyünk.
- Tartsunk rendszeres szüneteket a „20-20-5” szabály szerint: 20 percenként pihentessük a szemünket, és legalább 20 másodpercig nézzünk egy legalább 5 méterrel távolabbi tárgyat.
- Ha száraznak érezzük a szemünket, használjunk tartósítószermentes műkönnyet hidratálásra.
- Állítsuk be a szoba világítását, és próbáljuk meg növelni a kontrasztot a képernyőn, hogy csökkentsük a szem megerőltetését. Ha szükséges, használjunk matt képernyőszűrőt.
- Ha kontaktlencsét viselünk, hagyjuk pihenni a szemünket szemüveg viselésével.
A számítógép használat által okozott szemtünetek többsége csak átmeneti, és hamar enyhülnek, ha megfelelő pihenőidőt iktatunk be.
Ha a szem rendszeres pihentetése mellett is tapasztaljuk a tüneteket, forduljunk szemész szakorvoshoz.
„Egyre népszerűbbek azok a szemüvegek, amelyek azt állítják, hogy kiszűrik a számítógépek, okostelefonok és táblagépek kék fényét. Azonban nincs tudományos bizonyíték arra, hogy a számítógép képernyőjéről érkező fény károsítaná a szemet, ezért nem javasoljuk az erre a célra készült, gyakran indokolatlanul drága szemüvegek viseletét.
A kék fény azonban befolyásolhatja természetes bioritmusunkat, ezért csodatevő szemüveg helyett azt javasoljuk, hogy lefekvés előtt 2-3 órával már tekintsünk el a képernyőhasználattól.
Ha munkánk miatt ez nehezen megoldható, akkor az is segíthet, ha digitális eszközeinken használjuk az éjszakai mód beállítást.
Ha mégis vásárolunk kék fény szűrős szemüveget, akkor érdemes figyelembe venni a választásánál, hogy az ilyen szemüvegek egy része a színeket ellágyítja, pl. a fehér kissé sárgássá válik. Bizonyos szakmákban, ahol fontos a jó színlátás (pl. grafikus, fotós) ez hátrány lehet” – hívja fel a figyelmet Dr. Cserháti Zoltán.
Kiemelt kép: freepik.com
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!