Túlsúlyos anyukából fitneszedző

Zólyomi-Zsirkai Noémi 99 kilós anyukaként határozta el, hogy búcsút int tetemes túlsúlyának. A tervét túl is teljesítette, 42 kilót adott le, az életmódváltás végül hivatásmódosítással is járt. A nagy fogyása utána világra hozott még két kislányt, több mint 10 esztendeje pedig már edzőként tornáztatja a hozzá forduló hölgyeket. A háromgyermekes érdi édesanya egykori érintettként és szakemberként is hitelesen osztja meg tapasztalatait, s hasznos tanácsait olvasóinkkal.
▾ Görgessen tovább, cikkünk az ajánló után folytatódik! ▾

Nonó, – hiszen mindenki így becézi –, saját bevallása szerint sosem tartozott a vékony lányok közé, de 70 kiló körüli súlyával jól érezte magát a bőrében a húszas évei elején. Aztán megszülte első kislányát, s míg más anyukák a szülés után fogyni, ő hízni kezdett. Nem kapott magára ruhákat, csípős megjegyzéseket a súlyára viszont igen. Amikor pedig a mérlegen meglátta a 99-es számot, végérvényesen eldöntötte, hogy egészséges, fitt anyukája lesz Amirának, és csinos felesége Ádámnak.

Odafigyelt, hogy mit és mennyit evett, számolta a kalóriákat is, és elkezdett otthon dvd-ékre tornázni. Fogyásáról blogot vezetett, ahol diétássá átvariált saját süteményrecepjeit is megosztotta az egyre gyarapodó követőtáborával. 

Zólyomi-Zsirkai Noémi

Idővel néhányan elkezdtek tornázni is vele, ő pedig ezen fellelkesült: sorra végezte el a különböző edzőképzéseket. Az érdi anyuka hamar ráébredt arra, hogy nem szeretne visszatérni korábbi marketinges munkájához, hanem önmaga uraként inkább a hozzá fordulókat segítené a fogyásban és a mozgásban.

Sokan azt mondják, hogy nagy súlyról könnyebb fogyni, mint 4-5 kilót leizzadni magunkról. Ez nem csak az út elejére igaz, amikor több 10 kilónyi többletből az elején gyorsabban peregnek lefelé a kilók?

Úgy gondolom, előbb fejben kell helyre tenni a dolgokat. Minden kilót nehéz leadni, de ha valóban akarjuk és teszünk érte, akkor legyen az 5 kiló vagy éppen 30-40, menni fog. Itt inkább az a kérdés, hogy nem áll-e a túlsúly mögött valamilyen betegség.

Én most már biztosan – főleg ha sokat szeretnék fogyni – egy teljes kivizsgálással kezdeném és kikérném szakember véleményét az étkezés és a mozgás tekintetében is. Nagyon nem mindegy, miként kezdünk neki.

Az utolsó 5 kilót azért nehezebb leadni a végén, mert akkor már nem vagyunk magunkkal annyira elégedetlenek, így annyira kemények sem, és belefér esetleg több “kilengés”.

Az emberek többsége miért jut el extra méretű túlsúlyhoz, miért nem kapcsolunk 5-10 kiló plusznál?

Erre nehéz válaszolni. Az én esetemben az történt, hogy amikor már felszaladt a 10 kiló, addigra állapotos lettem és arra jött a terhesség alatt még további plusz is.

Tapasztalataim szerint sokszor az történik, hogy amikor erőt vesznek az emberek magukon, aztán mégsem sikeres az általuk választott módszer, lemegy 5 kiló, de aztán visszajön 10 és így tovább.

Ezért is gondolom, nagyon fontos a szakember tanácsa, véleménye.

Gyakran az is gond lehet, hogy nem reális kép él ez emberek fejében: kövéren soványabbnak, vékonyan nagyobb darabnak látják, gondolják magukat. A testképzavar nehezen felismerhető az érintetteknek?

Nekem a legnagyobb súlyom 99 kiló volt, a legkevesebb 57. A túlfogyást megakadályozni nálam csak egy külső személy tudta. Vagyis nagyon fontos, hogy legyen valaki, akire hallgat az ember és aki végigkíséri az úton.

Számomra a férjem mindenben partner volt és amikor 57 kiló lettem a 172 centiméteremhez és még fogyni szerettem volna, ő azt kérte, hogy álljak meg és szokjam meg a tükörképemet.

Így tettem és nagyon jól tettem, mert visszanézve a fotókat, látom, hogy nagyon vékony voltam. Most 10 kilóval vagyok több, 67 kiló a súlyom, és elégedett vagyok. De mindenkinek más a jó, más a szép.

Én már nem szeretnék vékony lenni, egészséges, sportos annál inkább. Alapvetően az ember is változik, 20 évesen a külső dolgok fontosabbak voltak számomra, most az, hogy hány kiló vagyok csak azért lényeges, mert ez a súly számomra együtt jár egy normális testzsír százalékkal.

Melyek a leghasznosabb tanács azoknak, akik 100 kilóról vagy még nagyobb súlyról mostanában indulnak el az úton, melyek a veszélyes buktatók?

A legfontosabb, hogy kérjenek szakértői segítséget. Dietetikustól, személyi edzőtől. Igen, ezeknek mind anyagi vonzata van, de ha valaki sokat szeretne fogyni, ott bizony oda kell figyelni.

Nem mindenkinek jó egy-egy adott, az interneten talált diéta vagy pl. mozgásnak a futás. Sőt, kimondottan nem jó, ha valaki futni kezd nagyobb túlsúllyal. Mindenképpen érdemes a szénhidrát bevitelt figyelni, de ezt is egyéne válogatja, hogy kinek mennyi a kevés vagy a sok, a fehérje bevitelre is ugyanez igaz.

Sportban törekedni kell a zsírégető edzésre: gyaloglás, kerékpározás, úszás, mellé gerinctréning, joga, pilates heti 2-3 alkalommal. Hozzám minden korosztályból járnak edzeni, van akinek kisebb, van akinek picit több feleslege van, de olyanok is akadnak, akinek nincs.

Sokféle óratípust tartok, mindenki tud választani számára megfelelő mozgást. Aki fogyni szeretne, az tud jönni zsírégető, stepaerobik edzésekre, aki erősíteni, az az eszközös alakformáló órákra, valamint a jogára, mert én abból a dinamikusat tartom. Mindenkinek ajánlom viszont a gerinctréninget, ami az én szívem csücske és receptre írnám fel. Én azt tapasztalom, hogy a közös edzés sok erőt és energiát ad.

Rengeteget fogyni, vagy az új súlyt megtartani a nehezebb kihívás?

A saját példámon visszanézve azt látom, hogy amikor már megvolt az elhatározásom, onnantól a kilók szépen mentek lefelé. Nekem nem voltak betegségeim, így nem akadályozott semmi.

Nálam a 40 kiló 10 hónap alatt ment le és utána legalább másfél év volt az, amire beállt egy normál súly, nem ingadozott és már belefért több minden az étkezésbe. Vagyis az “utómunka” szerintem munkásabb, ha az ember nem akar visszahízni.

Én azóta szültem is még, három kislányom van (14, 12 és 4 évesek). A harmadik várandósságom alatt is jött fel néhány kiló, de ideális súllyal estem teherbe és a 38. hétig tartottam az edzéseimet, orvosi engedéllyel.

Régen volt már a 40 kiló fogyásom, de arra emlékszem, hogy amikor a 18 évesen hordott, szalagavatóra vett nadrágom újra jó volt rám, akkor mennyire boldog voltam.

Az étkezés azóta is szigorú figyelmet igényel, vagy a sok óra, torna megtartásával már nem szükséges?

Előfordul, hogy rám is felszalad 2-3 kiló, de már az elején elcsípem őket és így nincs probléma. Az, hogy heti 6-7 edzést tartok, kevés lenne a súlyom megtartásához, mert minden az étkezésben dől el, a mozgás csak a ráadás.

Igyekszem, hogy kevés cukros, lisztes ételt fogyasszak. Odafigyelek, de nem vonok meg magamtól semmit. Otthon csak tönköly fehéret, zabpelyhet és rizslisztet használunk, de nálunk már ez a normális.

Süteményekbe, amikor a gyerekeknek sütök (általában mindig) akkor eritrit és cukor keveréket használok. Vagyis egy sütibe maximum 50 g cukor kerül, legyen az bármilyen, és a többi eritrit.

Sok tojást, túrót eszünk, húsok közül a csirkemell, karaj amit szívesen fogyasztunk. Mindig van a hűtőnkben például bekeverve saláta. Ezek apróságok, de ezekkel napi szinten teszünk az egészségünkért.

A nagy fogyás titka lényegében a kitartás szóval összefoglalható?

Így van. Ha nekem nem lett volna ennyi súlyfeleslegem, és nem fogyok le, akkor biztosan nem lettem volna edző. Teljesen másfele tartott, vagyis vezetett az életem.

Minél idősebb vagyok, annál inkább hiszek a sorsban, hogy mindennek oka van és minden pont úgy jó, ahogy van. Nekem meg kellett élnem milyen 100 kilósnak lenni, onnan lefogyni, azt megtartani, elindulni a sport útján, segíteni sok embernek, majd edzőként sikeresnek lenni.

Mindegyik időszak csodálatos volt és kellett ahhoz, hogy ma olyan legyek, amilyen vagyok.

 

Ajánlataink

Nurofen Rapid Forte 400 mg lágy kapszula 20x
Nurofen Rapid Forte 400 mg lágy kapszula 20x
3818 Ft
Ocutein Brillant 22 mg kapszula 90x
Ocutein Brillant 22 mg kapszula 90x
9299 Ft
Nasivin Classic 0.5mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray 10ml
Nasivin Classic 0.5mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray 10ml
3213 Ft
Normaflore belsőleges szuszpenzió 10x5ml
Normaflore belsőleges szuszpenzió 10x5ml
2979 Ft
Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott spray 1x1 adagoló tartály
Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott spray 1x1 adagoló tartály
5399 Ft
Neogranormon kenőcs 100g
Neogranormon kenőcs 100g
4300 Ft
Ocuvite lutein forte tabletta 30x
Ocuvite lutein forte tabletta 30x
5321 Ft
Otrivin Rapid Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray 10ml
Otrivin Rapid Menthol 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray 10ml
3423 Ft
Apranax Dolo 100 mg/g gél 100g
Apranax Dolo 100 mg/g gél 100g
3149 Ft
Nurofen Forte 400 mg bevont tabletta 24x
Nurofen Forte 400 mg bevont tabletta 24x
3234 Ft
Acneminum étrend-kiegészítő tabletta 30x
Acneminum étrend-kiegészítő tabletta 30x
4439 Ft
Algoflex Forte Dolo 400mg filmtabletta20x 
Algoflex Forte Dolo 400mg filmtabletta20x 
3313 Ft
Panadol Rapid 500 mg filmtabletta 24x
Panadol Rapid 500 mg filmtabletta 24x
2205 Ft
Otrivin allergia adagoló orrspray 15ml
Otrivin allergia adagoló orrspray 15ml
3049 Ft
No-Spa Forte tabletta 24x
No-Spa Forte tabletta 24x
3292 Ft
Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30x
Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30x
4394 Ft
Apranax Dolo 220mg filmtabletta 30x
Apranax Dolo 220mg filmtabletta 30x
3035 Ft
Béres C-vitamin 1000 mg csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin retard filmtabletta 90x
Béres C-vitamin 1000 mg csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin retard filmtabletta 90x
6429 Ft
Rhinospray Plus orrspray 10ml
Rhinospray Plus orrspray 10ml
3465 Ft
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
4359 Ft
Actival Extra filmtabletta 120x
Actival Extra filmtabletta 120x
8772 Ft
Ambroxol-TEVA 30 mg tabletta 15x
Ambroxol-TEVA 30 mg tabletta 15x
1664 Ft
Rubophen 500 mg tabletta 30x
Rubophen 500 mg tabletta 30x
2756 Ft
Báno fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula 100x
Báno fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula 100x
5349 Ft
Enterol 250 mg kemény kapszula 20x
Enterol 250 mg kemény kapszula 20x
4649 Ft
Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek 4x30ml + C-vitamin 120x
Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek 4x30ml + C-vitamin 120x
8684 Ft
Béres Primomed sebápoló spray 60ml
Béres Primomed sebápoló spray 60ml
3861 Ft
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek 4x30ml
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek 4x30ml
7052 Ft
Eurovit Oliva-D Forte 3000NE kapszula 60x
Eurovit Oliva-D Forte 3000NE kapszula 60x
4851 Ft
Béres C Komplex 1000 mg C D3 Zn filmtabletta 50x
Béres C Komplex 1000 mg C D3 Zn filmtabletta 50x
4305 Ft
Rubophen 500 mg tabletta 20x
Rubophen 500 mg tabletta 20x
2198 Ft
Eurovit D-Vitamin 2000NE étrend-kiegészítő tabletta 60x
Eurovit D-Vitamin 2000NE étrend-kiegészítő tabletta 60x
2413 Ft
Béres Porcerő Forte étrend-kiegészítő filmtabletta 2x90x
Béres Porcerő Forte étrend-kiegészítő filmtabletta 2x90x
17971 Ft
Salvequick tyúkszemtapasz 6x
Salvequick tyúkszemtapasz 6x
1257 Ft
Flector EXTRA 10 mg/g gél 60g
Flector EXTRA 10 mg/g gél 60g
1879 Ft
Flamborin 500 mg tabletta 20x
Flamborin 500 mg tabletta 20x
1797 Ft
Beliema® Effect PLUS hüvelytabletta 7x
Beliema® Effect PLUS hüvelytabletta 7x
5461 Ft
Hepacontur étrend-kiegészítő tabletta 30x
Hepacontur étrend-kiegészítő tabletta 30x
2229 Ft
Flector EXTRA 10 mg/g gél 100g
Flector EXTRA 10 mg/g gél 100g
2699 Ft
Gravida Optima filmtabletta+kapszula 2x28x
Gravida Optima filmtabletta+kapszula 2x28x
10833 Ft
Systane Ultra szemcsepp tartósítószer mentes 10ml
Systane Ultra szemcsepp tartósítószer mentes 10ml
5563 Ft
Gengigel gél 20ml
Gengigel gél 20ml
9077 Ft
Snup 1 mg/ml oldatos orrspray 10ml
Snup 1 mg/ml oldatos orrspray 10ml
2662 Ft
Imodium 2 mg kemény kapszula 20x
Imodium 2 mg kemény kapszula 20x
1964 Ft
Ibumax 400 mg filmtabletta 30x
Ibumax 400 mg filmtabletta 30x
2720 Ft
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg  tabletta 4x30 ml + 120 db
Béres Csepp Extra belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg  tabletta 4x30 ml + 120 db
7676 Ft
Béres Magnézium 250mg+B6 filmtabletta 120x
Béres Magnézium 250mg+B6 filmtabletta 120x
3429 Ft
Urostemol Femina kemény kapszula 40x
Urostemol Femina kemény kapszula 40x
5439 Ft
Valeriana Relax Gyógynövénykivonat kapszula 60x
Valeriana Relax Gyógynövénykivonat kapszula 60x
5804 Ft
Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula 20x
Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula 20x
3785 Ft
Magnisteron Magnézium tabletta Férfiaknak 30x
Magnisteron Magnézium tabletta Férfiaknak 30x
2799 Ft
Xilomare 1 mg/ml oldatos orrspray 1x10ml
Xilomare 1 mg/ml oldatos orrspray 1x10ml
2599 Ft
Vizol S 0.21% oldatos szemcsepp száraz szemre 10ml
Vizol S 0.21% oldatos szemcsepp száraz szemre 10ml
2549 Ft
Lavekan lágy kapszula 28x
Lavekan lágy kapszula 28x
6379 Ft
Vitango 200 mg filmtabletta 30x
Vitango 200 mg filmtabletta 30x
4699 Ft
Voltaren Emulgél FORTE 20mg/g gél 100g
Voltaren Emulgél FORTE 20mg/g gél 100g
5271 Ft
Idelyn Walurinal Max aranyvesszővel tabletta 10x
Idelyn Walurinal Max aranyvesszővel tabletta 10x
2629 Ft
Kaloba 20 mg filmtabletta 21x
Kaloba 20 mg filmtabletta 21x
5198 Ft
Bilobil Intense 120 mg kemény kapszula 60x
Bilobil Intense 120 mg kemény kapszula 60x
8878 Ft
BioCo Ginkgo Biloba kivonat 120 mg tabletta 90x
BioCo Ginkgo Biloba kivonat 120 mg tabletta 90x
5909 Ft
Blend-a-dent műfogsorrögzítő krém extra erős (Mild mint) 47g
Blend-a-dent műfogsorrögzítő krém extra erős (Mild mint) 47g
2199 Ft
Bio-Quinone Q10 Super kapszula 60x
Bio-Quinone Q10 Super kapszula 60x
9817 Ft
Bioco C+Cink Retard C 1000mg filmtabletta 100x
Bioco C+Cink Retard C 1000mg filmtabletta 100x
5328 Ft
Cebion 100 mg/ml belsőleges oldatos cseppek 30ml
Cebion 100 mg/ml belsőleges oldatos cseppek 30ml
2021 Ft
Centrum A-tól-Z-ig Nőknek 50+ filmtabletta 30x
Centrum A-tól-Z-ig Nőknek 50+ filmtabletta 30x
5398 Ft
Diclac Dolo 50mg/g gél 100g
Diclac Dolo 50mg/g gél 100g
4016 Ft
Centrum A-tól-Z-ig Férfiaknak 50+ filmtabletta 30x
Centrum A-tól-Z-ig Férfiaknak 50+ filmtabletta 30x
5394 Ft
Exoterbyn gyógyszeres körömlakk 3.3ml
Exoterbyn gyógyszeres körömlakk 3.3ml
6249 Ft
Cataflam Dolo Rapid 25mg kapszula 20x
Cataflam Dolo Rapid 25mg kapszula 20x
3665 Ft
Dentinox fogínygél gyermekeknek 1x10g
Dentinox fogínygél gyermekeknek 1x10g
3276 Ft
Algopyrin 500 mg tabletta 30x
Algopyrin 500 mg tabletta 30x
3854 Ft
Lordestin Akut 5 mg filmtabletta 30x
Lordestin Akut 5 mg filmtabletta 30x
1899 Ft
Cartidol 100 mg/g gél 50g
Cartidol 100 mg/g gél 50g
3029 Ft
Bio-Melatonin 3 mg filmtabletta 60x
Bio-Melatonin 3 mg filmtabletta 60x
6599 Ft
Cartinorm D3 étrendkiegészítő filmtabletta 60x
Cartinorm D3 étrendkiegészítő filmtabletta 60x
18225 Ft
Panthenol külsőleges spray 130g
Panthenol külsőleges spray 130g
4190 Ft
CalciTrio Naturel filmtabletta 50x
CalciTrio Naturel filmtabletta 50x
4636 Ft
Nicoflex Medi Forte krém 50 g
Nicoflex Medi Forte krém 50 g
1905 Ft
Szent-Györgyi Albert Immunkomplex Cedezin Forte + Szelén tabletta 60x
Szent-Györgyi Albert Immunkomplex Cedezin Forte + Szelén tabletta 60x
6750 Ft
Visine® Rapid 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 15ml
Visine® Rapid 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 15ml
2972 Ft
Patikárium D3-vitamin tabletta 60x
Patikárium D3-vitamin tabletta 60x
1692 Ft
Nurodent fogínygél 15ml
Nurodent fogínygél 15ml
3981 Ft
Gastropan gyomornedv-ellenálló lágy kapszula 14x
Gastropan gyomornedv-ellenálló lágy kapszula 14x
4211 Ft
Deep Relief gél 50g
Deep Relief gél 50g
2069 Ft
Venoruton Forte 500 mg tabletta 60x
Venoruton Forte 500 mg tabletta 60x
6925 Ft
Quarelin tabletta 20x
Quarelin tabletta 20x
3649 Ft
Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz 4x
Nurofen 200 mg gyógyszeres tapasz 4x
3229 Ft
Salvequick vízálló sebtapasz 28x
Salvequick vízálló sebtapasz 28x
999 Ft
Béres Porcerő Hyal-Go kapszula 30x
Béres Porcerő Hyal-Go kapszula 30x
6579 Ft
Vizored 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 10ml
Vizored 0.5 mg/ml oldatos szemcsepp 10ml
2273 Ft
Enterol Forte 500 mg belsőleges por 10 tasak
Enterol Forte 500 mg belsőleges por 10 tasak
6104 Ft
Angimed mentol szopogató tabletta 24 db
Angimed mentol szopogató tabletta 24 db
3150 Ft
Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db
Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db
4599 Ft
AkusTone fülspray és AkusTone ALERT fülcsepp csomag 15 ml + 15 ml
AkusTone fülspray és AkusTone ALERT fülcsepp csomag 15 ml + 15 ml
4318 Ft
Flonivin Forte élőflórát és inulint tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula 20x
Flonivin Forte élőflórát és inulint tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula 20x
2779 Ft
Ambroxol-EGIS 3 mg/ml szirup (Halixol) 100ml
Ambroxol-EGIS 3 mg/ml szirup (Halixol) 100ml
2363 Ft
Sinupret Akut 160 mg bevont tabletta (20x)
Sinupret Akut 160 mg bevont tabletta (20x)
5030 Ft
Amonmed Covid-19 Antigén nyál gyorsteszt 1x
Amonmed Covid-19 Antigén nyál gyorsteszt 1x
2426 Ft
Actival Kid gumivitamin gumitabletta (90x)
Actival Kid gumivitamin gumitabletta (90x)
6204 Ft
Béres Vita-D3 2000NE lágyzselatin kapszula (120x)
Béres Vita-D3 2000NE lágyzselatin kapszula (120x)
4401 Ft
Magnisteron tabletta férfiaknak+Simpliq sampon haj (60x+150ml)
Magnisteron tabletta férfiaknak+Simpliq sampon haj (60x+150ml)
8801 Ft
D-vion D3 4000NE tabletta (120x)
D-vion D3 4000NE tabletta (120x)
6033 Ft
Advil Ultra Forte lágy kapszula 20 db
Advil Ultra Forte lágy kapszula 20 db
3549 Ft
Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta 28 db
Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta 28 db
2499 Ft
Betadine® Intima hüvelykúp 7 db
Betadine® Intima hüvelykúp 7 db
3229 Ft
Valeriana Chill gyógynövény kivonatos lágy kapszula 30 db
Valeriana Chill gyógynövény kivonatos lágy kapszula 30 db
2579 Ft
Neurobion 100 mg/50 mg/1 mg filmtabletta 30 db
Neurobion 100 mg/50 mg/1 mg filmtabletta 30 db
4399 Ft

Olvasna még a témában?

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!