Szimpatika – Hogyan adjunk jobb tanácsot a gyerekünknek?

Az egészséges önreflexió kialakulása elsőre trükkös dolognak tűnhet. Nem velünk született képességről van szó, ugyanakkor nem is a klasszikus értelemben véve tanulható valamiről.

Az elsajátítása legegyszerűbben úgy történik, hogy kérdéseket teszünk fel magunknak. Eleinte persze ezeket valószínűleg mások teszik fel nekünk, a szüleink vagy más felnőttek. De sokszor egyenesen szülői jó tanács formájában kapjuk meg őket.

Ezeket az útmutatásokat később apránként magunkévá tesszük, és újra meg újra használjuk. Mondhatjuk, hogy meghatározó részei lesznek annak, ahogy a világot látjuk.

Milyen légkörben adjunk tanácsot?

Az alábbi gondolatok, tippek segíthetnek az egészségesebb önreflexió kialakításában, így gyerekünk számára megfelelő tanácsok adásában is.

Még mielőtt sorra vennénk ezeket, fontos kiemelni, hogy milyen légkörben adunk tanácsot. Bármilyen interakciós helyzetben az, hogy milyen hangnemben adunk visszajelzést, legalább olyan meghatározó, mint maga a visszajelzés információtartalma.

Sőt, az érzelmi komponens a legtöbb esetben sokkal tartósabb, mint maga az átadott információ. Ezért érdemes mindig arra figyelni, hogy amikor csak lehet, teremtsük meg a beszélgetés biztonságos és támogató légkörét, ha a gyerekünk hozzánk fordul tanácsért. 

Célszerű eltenni ilyenkor az okoseszközöket, félretenni, amit éppen csinálunk, hogy csak rá tudjunk figyelni.

Legyünk egy picit tovább kíváncsiak

Alapvetően nincs semmi baj a gyors tanácsokkal, néha ezeknek a rapid útmutatásoknak is megvan a maga helye, és akár hasznosak is lehetnek. Egy kutatás szerint azonban egy olyan helyzetben, amikor valaki tanácsot kér tőlünk, kb. 10-11 másodperc után már kész válaszunk van arra, hogyan reagáljunk.

Sajnos ebből könnyen kialakulhat egyfajta reflexszerű szokás. Ennyi idő alatt viszont lehetetlen átlátni egy adott helyzetet. Amikor legközelebb a gyerekünk hozzánk fordul útmutatásért, vegyük észre, ha rögtön „csípőből” reagálunk!

Helyette figyeljük meg, hogy vajon tudunk-e egy kicsit tovább kíváncsiak maradni, érdeklődni, és átgondoltabb válasszal szolgálni.

Miért helyett mit és hogyan

A miért kezdetű kérdéseket használjuk talán a legtöbbször a mindennapokban, annak ellenére, hogy sajnos ezek segíthetnek a legkevésbé megoldani egy helyzetet. Például egy szülő gyakran kérdezheti, hogy „Ezt miért csináltad?”. Pedig a miért-tel kezdődő kérdésekre óhatatlanul magyarázkodást, mentséget várunk feleletként, és ezt kikerülni nagyon nehéz a válaszadónak.

Ez a kiinduló helyzet pedig leszűkíti a párbeszéd további folyását. Ezért akár magunknak, akár másoknak teszünk fel egy kérdést egy helyzet tisztánlátása érdekében, érdemes a miért kérdőszó helyett inkább a mit és a hogyan kérdőszavakkal indítani.

A példánknál maradva, feltehetnénk azt a kérdést helyette, hogy: „Hogyan érezted magad, amikor ezt vagy azt csináltad?”, „Mit reméltél, amikor úgy döntöttél, hogy ezt vagy azt csinálod?”.

Hozzá kell tenni, hogy a miért-tel is van lehetőség további – addig még fel sem merült – alternatívákat keresni. Például, ha úgy tesszük fel a kérdésünket, hogy miért ne?

Ezek az apró árnyalatbeli különbségek sokkal inkább a helyzet felfedezésére, a gondolkodásra és a nyitottságra – nem pedig beszűkítő, magyarázkodó válaszok adására – sarkallnak. Illetve, az önreflexió kialakulásában is fontos szerepük van.

Az elég jó az új tökéletes

Mindenkinek van a tarsolyában egy tuti megoldás a felmerülő nehéz helyzetek kezelésére, amit hallott valakitől vagy olvasott valahol. Azonban sokszor nem úgy sülnek el a dolgok, amikor ténylegesen alkalmazzuk is ezt a „tuti” módszert.

Attól, hogy valakinek már bevált, még nem lesz tökéletes a számunkra. Nem is kell annak lennie. Lehetséges ugyanis, hogy az a megoldás, amit a tökéletes helyett alkalmazunk, nem tűnik kifogástalannak, de sokszor mégis elég jónak bizonyul.

Egy ilyen ‘elég jó megoldás’ pedig sokkal többet ér, ha mi magunk jövünk rá, mint egy tökéletes tanács, amit még azelőtt kézhez kapunk, mielőtt felderítenénk a saját ötleteinket.

Ha legközelebb tehát a gyerekünk tanácsot kér tőlünk, először tegyük fel neki azt a kérdést, hogy: „Mi jut még eszedbe, Te hogy próbálnád megoldani?” Ha erre válaszolt, ismételjük meg újra ugyanezt a kérdést: „Ez nagyon jó, és még mi merül fel benned?” 

És ha nagyon alaposak akarunk lenni, harmadjára is neki szegezhetjük ugyanígy: „Bravó, ez mind jól hangzik, és még mi merül fel benned?” Így a legrosszabb esetben is három saját, eredeti megoldást sikerült felfedeznie.

Ezután, ha jónak látjuk, még mindig hozzáfűzhetjük a saját tanácsunkat és gondolatainkat.

Saját magunk megismerése, és gyerekünk segítése az egészséges önreflexió kialakításában szükséges ahhoz, hogy elég jó tanácsot tudjunk adni. Ami még nagyon fontos, hogy maradjunk kíváncsiak egy picit tovább, mint ahogy azt automatikusan tennénk.

A nyitottság, az érdeklődés és a türelem olyan dimenziókat jelentenek, amelyekben a gyerekünk bátrabban mer kérdezni, jobban megismerheti önmagát, és így tanácsot adni is könnyebb.

A fent leírt gondolatok segíthetnek abban is, hogy ne féljünk a saját megoldásainkhoz vezető úttól, merjünk előállni eredeti ötletekkel! Hiszen így tudunk fejlődni és gyerekünknek is segíteni ebben a folyamatban.

Bakti Tamás