Fájdalmas szórakozás lehet a téli sport, ha óvatlanok vagyunk
Magyarországon becslések szerint nagyságrendileg félmillióan síelnek szezonálisan, és talán még ennél is többen korcsolyáznak alkalmanként tavakon vagy műjégpályákon a téli időszakban.
Mindkét sport rendkívül egészséges, hiszen amellett, hogy a szabad levegőn történnek, a motoros kontrollt és az állóképességet is fejlesztik, izomaktivitás szempontjából pedig megdolgoztatják nemcsak az alsó végtagot, hanem az egész törzset is.
Sokan azonban hajlamosak elfeledkezni róla, hogy amint más sportok esetében is, úgy a síelésnél és a korcsolyázásnál is szükség van a felkészülésre. Szentiványi Rita elmondta, ha valaki az év többi részében kevésbé aktív és nem végez rendszeresen testmozgást, akkor számára a téli sportok rendkívül megerőltetőek lehetnek, és ez fájdalmas tünetekben is megnyilvánulhat.
Ami a korcsolyázást illeti, Szentiványi Rita elmondása szerint ez önmagában egy veszélyes sport, hiszen a síeléssel ellentétben itt nincsenek kötelező védőfelszerelések. Emiatt gyakran előfordulnak felkartörések és koponyasérülések is egyaránt, melyek kirívó esetben akár életveszélyesek is lehetnek.
Mint fogalmazott, sérülés esetében a fájdalom és a duzzanat számos esetben olyan intenzív, hogy gyógyítása csak terápiával oldható meg, ami akár 6-12 hétig is elhúzódhat.
A manuálterápia rendkívül hatásos lehet akkor, ha a sérülés következtében műtéti beavatkozásra nincs szükség. A kezelés nemcsak a fájdalomcsökkentésben, hanem a regenerációban is segít, így várhatóan sokkal hamarabb visszatérhetünk a teljes értékű életünkhöz.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!