Gyorsan használható allergén-tesztet fejlesztettek
A kifejlesztett eszköz gyakorlatilag egy egyszerű teszt, amelynek prototípusa egyidejűleg képes kimutatni a mandulát és a földimogyorót, s olyan kereskedelemben kapható élelmiszerekkel tesztelték, mint például egy keksz, vagy müzliszelet.
Az eszközben egy 36 tagból álló mikroméretű hálózat azt teszi lehetővé, hogy egyszerre, egyetlen lépésben 36 vizsgálatot végezzenek el, amelyekből biztonsággal megállapítható, hogy valóban pozitív vagy negatív a teszt eredménye, azaz kiküszöbölhető a fals eredmény.
Az eszköz belső kalibrációjával és egy okostelefonnal együtt azt is képes megállapítani, hogy milyen mennyiségben van jelen az allergén az adott élelmiszerben, ez pedig fontos újdonság a hasonló próbálkozásokkal szemben.
Az eszköz olcsó, mindössze 1 euró az előállítási költsége a közvetlen kereskedelmi felhasználását is lehetővé teszi, így olyan eszköz kerülhet az emberek kezébe, amellyel valóban nagy biztonsággal megállapíthatják egy elfogyasztani kívánt élelmiszerről, hogy veszélyt jelent-e az allergiájuk miatt.
Ha az eszközt okostelefonnal is össze lehet kapcsolni, az nagyban megkönnyíti majd a kapott adatok kiértékelését a hétköznapi ember számára.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!