Szimpatika – Emlékezzünk!

Jó visszagondolni azokra, akiket szeretünk, de már nincsenek velünk, ráadásul a gyermekeim egészen kicsi koruktól igényelték ezeket a családi meséket.

Rékával, aki 12 éves lesz november végén, előkerestük a régebbi írásainkat, amelyek a halottak napja körül készültek. Jó volt ezeket újra elolvasni, és közben emlékezni. Az olvasgatás, beszélgetés alatt úgy éreztem, hogy újra velük lehetek; a nagypapámmal, a nagymamámmal, a dédszüleimmel és azokkal a rokonaimmal, akik már nincsenek köztünk.

Feleségem írásait olvasgatva Rékával közösen ezt választottuk ki Önöknek:

Anyaszemmel: Ízek, illatok, emlékek

Amikor hűvösre fordul az idő, és elkezd a fény fogyatkozni a nappalainkból, úgy kapnak egyre több helyet a történetek, az emlékek. Egy séta is elég, hogy az útra hullott nedves levelek és a kéményekből felszálló füst jellegzetes illata előhozza gyermekkorom képeit, hangulatait.

Ahogy hétvégente gyalog mentünk a hegyeken át nagyszüleim budaörsi telkére, erdőn-mezőn keresztül, ahol csipkebogyót és galagonyát szedtünk; ahogy drága nagymamám a konyhában sürögve-forogva mindig csodálatos ebédet, uzsonnát varázsolt elénk látszólag semmi extra hozzávalóból. Nem voltak körülötte óriási bevásárlótáskák, csak a kosarára emlékszem, és arra, hogy igazán finomat tudott főzni vagy sütni, és én nagyon szívesen álltam mellette a tűzhely vagy a kinyitható konyhaasztal mellett. Vannak mondatok és mozdulatok, amelyek örökre belém ivódtak, és amikor saját háztartást kezdtem vezetni, egyszer csak megjelentek előttem, mint mikor fényképet hív elő az ember.

Az én mamám húslevese volt a legjobb a világon, és minden alkalommal igyekszem pont úgy készíteni, ahogy tőle tanultam, de csak néha sikerül ugyanazt az ízt, illatot és aromát elérni. Nagyon sajnálom, hogy nem kezdtem el fiatal lány koromban lejegyezni a receptjeit, mert sajnos kevés, ha a hozzávalókat leírva látom, kellene mellé, ahogy mindig mosolyogva mutatta az elkészítés fázisait, mintha ez lenne a legegyszerűbb dolog a világon. Fel tudom idézni, amikor rétest húzunk ketten az asztalra terített nedves abroszon, vagy gyúrjuk a tésztát, és finommetéltre vágjuk a nagy konyhakéssel, de nekiállni nem merek egyedül...

Talán ez lesz az a november, amikor ráveszem a lányaimat, hogy hétvégente próbálkozzunk meg olyan ételekkel, amiket a dédik készítettek nekünk, amikor még csak nagymamák voltak, és amikor meggyújtjuk esténként az emlékezés lángjait, akkor az illatok és az ízek még közelebb hozzák azokat az együtt töltött időket. Ahogy elővesszük a régi fényképeket, eszünkbe jutnak majd olyan történetek is, amiket még sosem meséltünk, amelyekről azt hittük, hogy már nem is emlékszünk rájuk. Leves, sült, sütemény, gyertyafény, kandallótűz, csipkebogyó-koszorú, régi mesék, könnyek, mosolyok, emlékek...