Szimpatika – Megterhelő-e az iskolán kívüli elfoglaltság?

Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy ha nem versenyszerűen akar egy gyerkőc úszni, evezni, ladbajátékot űzni, atletizálni, vívni stb., akkor ezek a sportok szinte elérhetetlenek, mert heti négy-öt edzésre kellene járni és szezonban minden hétvégén versenyre kellene utaztatni a kis sportolót.

Nagyon kevés a lehetőség a szervezett keretek közötti hobbisportra, olyan szabadidős mozgásra, amit azért edző kísér, főleg a kisebb településeken. A mára felnőtt gyerekeink még a fővárosban töltötték az iskolás éveiket, ennek megfelelően könnyebben találtunk elérhető közelben megfelelő rendszeres mozgást, a zeneoktatásuk is kevesebb szervezést igényelt, hiszen az iskola épületében megoldott volt.

Aztán amikor elköltöztünk a fővárosból – bármennyire is tudatos voltam az iskola-óvoda kérdésben – tisztában voltam vele, hogy a különórák kapcsán lemondásokkal fog járni az életmódváltás. Bence abbahagyta a küzdősportot, nem vállalta a sok utazást, Dávid és Réka pedig eleinte a faluban elérhető lovaglást választotta, majd ahogy én is a közeli nagyvárosban kezdtem dolgozni, elindult az anyataxi, így került fel a balett, a hangszer, a falmászás és a légtorna a különórás táblázatba.

Idén az autót próbáljuk kevesebbet használni, így már önállóan oldják meg a délutáni utazgatásokat és próbáljuk tömbösíteni a különórákat egy-egy napra, így maradnak szabad délutánjaik, amelyek tényleg a pihenésről szólhatnak…