Nem csak a gének miatt őszülünk?
Miért őszülünk?
„Az őszülés egy komplex folyamat, a hajszál színe mellett a haj minősége is megváltozik. Szervezetünkben az úgynevezett melanocita sejtek termelik a pigmenteket, vagyis összefoglaló nevén a melanint. A hajtüszőben található melanintartalomtól függően lehet világosabb vagy sötétebb a hajszínünk, mely genetikailag meghatározott. A festékanyagnak két típusa különíthető el: az eumelanin, mely a sötétebb barna és fekete, illetve a pheomelanin, mely a szőke és vörös színért felelős. Ennek a két festékanyagnak a különböző arányú keveredése hozza létre a széles skálán mozgó hajszíneket. Az ősz hajszálak megjelenését a pigmenttermelő sejtek aktivitásának csökkenése, illetve ezek fokozatos pusztulása okozza. Az őszülés folyamatában nem a hajszál válik egyre világosabbá, hanem a korábbi, magasabb pigmenttartalmú hajszálak fokozatosan kihullanak, és az újonnan kinövő hajszálak festékanyagtartalma egyre alacsonyabb. A festékanyagot már alig, vagy nem tartalmazó keratin (a hajszálakat alkotó fő fehérje) és az erről visszaverődő fény eredményezi a szürke vagy fehér színt” – mondta Dr. Ozsváth Lilla, a Budai Egészségközpont bőrgyógyász szakorvosa.
Mikor kezdünk el őszülni?
Évtizedes eltérések vannak az emberek között abban, hogy ki mikor őszül. Szélsőséges esetekben már egészen fiatalon, a húszas évei elején is őszülhet valaki, míg mások csak az ötvenes vagy a hatvanas éveikben kezdenek deresedni. A legjellemzőbb mégis az, hogy a harmincas éveink végén, a negyvenes éveink elején kezdődik az őszülés, ami elsősorban a genetikán múlik.
Nem minden a genetika
Bár az őszülést főleg a gének határozzák meg, egyéb tényezők is befolyásolhatják. Az egyik a dohányzás, melyről több kutatás is bebizonyította, hogy előbbre hozhatja, illetve felgyorsíthatja az őszülést. A dohányzás hatására ugyanis a szervezetben keletkező szabad gyökök pusztítják a melanocita sejteket. Az őszülésnek a légszennyezés sem tesz jót: minél rosszabb levegőjű helyen élünk, annál valószínűbb, hogy hamarabb érkeznek a fehér hajszálak.
A dohányzáshoz hasonlóan a stressz hatására is termelődő szabad gyökök szintén károsítják a melanocita sejteket. Ám csupán városi legenda, hogy valaki egyetlen éjszaka alatt megőszüljön nagy stressz hatására, mivel a stressz jellemzően inkább lassan, folyamatosan hat az őszülésre, éppúgy, ahogy a szervezetünk egészére.
Emellett kis mértékben, de a táplálkozás is befolyásolhatja az őszülést. Vitaminok, ásványi anyagok nélkülözhetetlenek a hajunkat felépítő pigmentsejtek termeléséhez. Többek között ilyenek a cink, folsav, B5-, B6-, B10-, B12-vitaminok. Elsősorban a B12-vitamin hiánya árthat, ami főként húsokban, halakban, tojásban és tejtermékekben található. Vegánok esetében az élesztő, az élesztőpehely és a táplálékkiegészítők jelenthetnek megoldást.
Betegségek előjele is lehet
„Ritkán, de a korai őszülés utalhat valamilyen betegség megjelenésére is. Előfordulhat, hogy vérszegénység, esetleg bizonyos pajzsmirigy- vagy autoimmun betegségek, felszívódási zavarok kialakulását jelzi. Kemoterápiás kezelést vagy igen magas lázas állapotot követően is látjuk az ősz hajszálak megjelenését” – hívta fel a figyelmet Dr. Ozsváth Lilla..
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Könnyen emészthető ételek nyáron
- A leves lehet a fogyókúrázók Szent Grálja
- Háztartási tippek a környezetbarát mindennapokhoz
- Huzat, klíma, víz – ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!