Életmód Ambulancia nyílik súlyproblémával küzdő gyerekeknek
Gyermekkorban az esetek 2-5 százalékában áll csak valamilyen betegség az elhízás hátterében, 95-98 százalékban a genetikai adottság és az életmód az, ami a túlsúly kialakulásáért felelős. Az ellátás során szakorvos, dietetikus, gyógytornász és pszichológus segíti a programban résztvevő fiatalokat, akik előzetesen egy túlsúly-kivizsgáláson vesznek részt a klinikán, amelyre háziorvosi vagy iskolaorvosi beutalóval érkezhetnek. Az Életmód Ambulanciára csak ezután jelentkezhetnek – emelte ki dr. Gács Zsófia. A Semmelweis Egyetem II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának endokrinológus szakorvosa elmondta, a megelőző kivizsgálások során arra keresik a választ, mi okozza a kóros testsúlygyarapodást, valamint, hogy egyes szövődmények, mint például cukoranyagcsere-zavar, magas vérnyomás, ízületi problémák megjelentek-e már a gyerekeknél.
Amennyiben kizártuk ezeket a betegségeket –pajzsmirigy alulműködés, mellékvesekéreg probléma, egyes genetikai betegségek, mint a Prader-Willi szindróma – akkor jelentkezhetnek az Ambulanciára, ahol az életmódváltásban próbálunk meg segíteni – tette hozzá a szakember. Kiemelte, a legfontosabb a folyamat megállítása annak érdekében, hogy a szövődmények és egyéb az elhízásból adódó problémák ne alakulhassanak ki. Magyarországon a 18 éven aluli kamaszok 7-8 százaléka túlsúlyos, ráadásul a gyerekként elhízottaknak ötször nagyobb esélye van rá, hogy felnőttkorukban is azok legyenek.
Gyerekkorban csak a családdal együttműködve lehet életmódot váltani, így a szülők jelenléte nagyon fontos – mondja Magyar Emma klinikai szakpszichológus. Az ambulancia szakemberei a személyes konzultáció és állapotfelmérés mellett, egy az életmódváltást támogató kiadvánnyal, a „Túl súlyos füzettel” is segítenek, melyet az első találkozó alkalmával kapnak meg a kamaszok. A munkafüzet olyan gyakorlatokat, feladatokat tartalmaz, melyeket két orvosi találkozó között a fiataloknak otthon kell teljesíteniük, megoldaniuk.
A kamaszok számára is vonzó formájú és nyelvezetű kiadványban részben edukatív tartalmak vannak, elmagyarázzuk mi az a cukoranyagcsere-zavar, inzulinrezisztencia, túlsúly, elhízás, fehérje, szénhidrát, majd ezekhez tartoznak személyes kérdések – mutat rá dr. Gács Zsófia. Ehhez kapcsolódik az önmonitorozás, az evési- és a mozgási szokások megfigyelése. Végül étkezési és sportolási ötleteket, tanácsokat ad a munkafüzet. Fontos, hogy a fiatalok objektív képet kapjanak a napi evési szokásaikról, mennyit és hogyan mozognak – hangsúlyozza Magyar Emma szakpszichológus.
A könyv feladatokon keresztül próbál segíteni a súlynövekedéshez hozzájáruló problémás evési szokások (például érzelmi evés) elhagyásában és segít a napi rutin bevezetésében, amely a rendszeres étkezések kialakításában elengedhetetlen – emelte ki.
Az Életmód Ambulancia első konzultációján elemzik a részletes mozgás-és táplálkozási naplót, mozgásszervi felmérés készül, illetve a szakemberek megismerik a családban előforduló betegségeket. Az előzetes tervek szerint háromhavonta kerülne sor a tanácsadásokra, addig pedig a fiatalok a kiadvány segítségével tudják önállóan végezni az életmódváltáshoz elengedhetetlen feladatokat.
Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
- Üdv a hangok világában!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!