Mentsd meg Magad !

Bocsánat, mit bekopogtatott? Engem kivilágítatlan kapualjban lepett meg, egy amúgy félvállról, cinikusan odavetett „megjöttem"- mel, de a pontos időzítés hozományaként infarktusgyanúval rohantam a felvonóig, hogy aztán a néhány emeletnyi felfelé zuhanás alatt számba vehessem az aktuális közhelykészlet szócikkeit. Hit, remény, szeretet, apámnak téli zokni. Kivert a víz, de rendesen.

Olyan sebességgel zajlik körülöttünk a mindenség, hogy néha kétség fog el, történt-e egyáltalán valami? Az évszakok, hónapok, de még a napok fordulóinak rendjét is az ezredmásodpercek ritmusa váltja, tenmagam pedig, mint a megbotlott hosszútávfutó, szaporán szedem lépteim s a levegőt, a pofára esés előtti métereken.

Ezen atlétikai hasonlatot mellesleg az emberiség modernkori strukturális rendszereinek összeomlását prognosztizáló teoretikusok használják, és bizony a végkifejlet tekintetében sincs eltérés; állítólag csúnya lesz a bukta, és tanulságos. Jó. Az egyszerűség kedvéért, sok és más aspektusú elméleti szakirodalom ennek homlokegyenest ellenkezőjét fogalmazza meg, vagy máshogy fogalmaz, vagy nem olvastam. Más sem. Még jobb. A fenn említett milliók, bár megannyi okból, de egyetlen kérdőjellé görbülnek a jövő kiszámíthatatlanságának súlytalan tonnái alatt.

Mit tegyünk, visz az életösztön, lelki bajaink természetes orvossága. Még felkelünk, még felvesszük, még megcsináljuk, gyűjtőgető életmódot folytatunk. És persze adakozót, naná, hogy majd csinos csillagok izzanak a karácsonyfa alatt, mindenki a pénztárcájához mérten vállalja túl magát. A legjobb szándéktól vezérelve fogyasztunk, és más-más indokkal így lesz ez a továbbiakban is, hisz eddig is így volt. Megannyi pénzérmével tartva életben a gépezetet. Permanensen. Működik a program.

Persze tapintható a feszültség és/vagy a kiútkeresés utáni vágyakozás. A matériából öntött mindennapok feletti rendezőelv törvényeinek bölcs megértésére való törekvés. Ühüm... Ezek közül egy már most világos: ha van kereslet, bővül a kínálat! Soha nem látott piaci tényező lett a bennünk lakozó szellem, vagy amit azzal azonosítunk. Ezospirituálisan transzcendens a lét, akár már holnaptól a tudat mutat utat, ja, meg az ég. Persze, csak ha fizeted a lét. Pont oly' kínos a rím, mint a szolgáltatás.

Fecseg a felszín, fecseg a mély. A celebműsorvezető, irgalmatlan pecsétgyűrűvel az ujján, újkori sámánként definiálja magát, majd egyenes adásában alázza porba a megfogalmazhatatlan csillogás után vágyakozó szerencsétlen civil vendég-rabszolgáit. A celebszínész, a lakását bemutató műsorban, örömmel vezeti végig a nézőt az ingatlan minden szegletét betöltő távol-keleti szakrális relikviái között, míg a kamerának még véletlenül sem sikerül rátévednie egy könyvespolcra, vagy akár egyetlen színvonalasabb hetilapra, ha van ilyen manapság. Ami, teszem azt rólunk, itt élőkről, erről a 93.036 négyzetkilométerről adna valami valóság közeli képet, hogy kik lehetünk mi, és főleg, honnan jövünk?

Miért fontos ez? Mert ez a fontos. Lassan több évszázados mélységben nem tudunk válaszolni a feltett kérdésekre! Hol németül beszélünk, hol oroszul. Hol indulókat fújunk, hol reklámszatyrokba csomagoljuk az álmainkat, hogy aztán, agylobot kapva önnön tehetetlenségünktől, időről időre annak is félreérthetetlen jelét adjuk, hogy van bennünk hajlandóság mások elpusztítására, alaphangon feltételezve az „idegenszívűséget".

Pedig minden, egy tisztességes élet menedzseléséhez szükséges érték a rendelkezésünkre áll. Magyarországon, Európában, saját kultúrköreinkben. Tudást, ismeretet, példát és tapasztalatot igen, de az alapokat nem lehet importálni, mint ahogyan azok exportjára, ne adj Isten, felsőbbrendűségének feltételezésére sincs szükség.

Persze aki figyelt, tanulhatott, tanulhat valamit... Szerkesztőségünk közel három évet dolgozott együtt Popper Péterrel, aki páratlan globális műveltségének következtetéseit minden esetben saját identitásának tükrében vizsgálta. Állampolgár volt a nagyvilágban. Mert csak így lehet kerek az, amit teremtettünk belőle.

Tanár Úr, köszönet a sorvezetőkért!

Hit? Remény? Szeretet? Igen! És a téli zokni jó ötlet ajándékba. Senki nem vesz magának.

Ha valakinek van valamiféle elképzelése arról, hogy miképpen telt el megint egy esztendő, kérve kérem, ossza meg azt embertársainak millióival, akik – vélhetőleg hozzám hasonlatosan – döbbenten konstatálták, ismét bekopogtatott az év vége...