B vércsoportú emberi vesét alakítottak át 0 vércsoportúvá
Egy A vércsoportú ember veséje nem ültethető át egy B vércsoportú páciens szervezetébe, és ez fordítva is igaz - írta a The Guardian online kiadása hétfőn a cambridge-i kutatókra hivatkozva.
A tudósok úgynevezett normotermikus gépi perfúziót alkalmaztak, vagyis olyan eljárást, amelynek során oxigénnel dúsított vért juttatnak át az emberi vesén, hogy hosszabb tárolásra tegyék alkalmassá. A bejuttatott vért egy enzimmel is dúsították.
Az enzim eltávolította a vese vérereiben lévő, vércsoportra jellemző anyagokat, így a vese 0-s vércsoportúvá változott.
Serena MacMillan, a Cambridge-i Egyetem PhD-hallgatója elmondta: "Az enzimet egy darab emberi veseszöveten alkalmaztuk, és nagyon gyorsan kiderült, hogy az antigének eltűntek". Hozzátette: ez azt jelentette számukra, hogy az eljárás megvalósítható, és már csak az volt hátra, hogy az enzimet teljes méretű emberi veséken is kipróbálják.
A kísérletben B vércsoportú emberi vesén normotermikus perfúziós géppel pumpálták át az enzimet, és ezzel mindössze néhány óra alatt 0-ás vércsoportúvá alakították át.
"Nagyon izgalmas belegondolni, hogy ez potenciálisan milyen hatással lehet sok ember életére" - hangsúlyozta a kutató.
A The Guardian által idézett adatok szerint a kisebbségi etnikai csoportokhoz tartozó páciensek gyakran egy évvel tovább várnak a transzplantációra, mint a fehér betegek, így ennek a kutatásnak az eredménye különösen nagy hatással lehet rájuk.
A kisebbségi közösségekből származó emberek nagyobb valószínűséggel tartoznak a B vércsoporthoz, de mivel ebben a körben alacsony a donorok aránya, nincs elegendő vese - emlékeztetettek a kutatók.
2020-21-ben az Egyesült Királyságban az összes szervadományozás alig több mint 9 százaléka származott fekete és etnikai kisebbséghez tartozó donortoktól, míg a veseátültetésre váró betegek 33 százaléka volt fekete és etnikai kisebbséghez tartozó beteg.
A kutatóknak most azt kell megvizsgálniuk, hogy 0-ás vércsoportúvá változtatott vese hogyan reagál majd a páciens vércsoportjára a normál vérellátásban.
A gép segítségével ezt is ellenőrizni tudják még az embereken végzett tesztelés előtt: 0-ásra módosított vesékbe ugyanis különböző vércsoportú vért vezethetnek be, hogy megfigyeljék, hogyan reagál a vese.
Mint Mike Nicholson, a Cambridge-i Egyetem transzplantációs sebészetének professzora elmondta: a veseátültetés egyik legnagyobb korlátja az a tény, hogy a vércsoportnak kompatibilisnek kell lennie. Ennek az az oka, hogy a sejtek felszínén olyan antigének és markerek vannak, amelyek A vagy B vércsoportúak lehetnek. "A szervezet természetes módon termel antitesteket azok ellen, amelyekkel nem rendelkezünk" - magyarázta.
Aisling McMahon, a Kidney Research UK kutatási igazgatója szerint Nicholson és MacMillan kutatása "potenciálisan megváltoztathatja a világot".
A Kidney Research UK közhasznú szervezet által finanszírozott kutatás eredményeit bemutató tanulmány rövidesen megjelenik a British Journal of Surgery című folyóiratban.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!