Szimpatika – Tombolnak a hormonok

Ha az embernek lánya van, az csodálatos, káprázatos és változatos. Kicsi koruktól ők határozzák meg az életünket, aztán ahogy nőnek, cseperednek, észrevétlenül átveszik az irányítást, teszik ezt úgy, hogy az ember legtöbbször észre sem veszi. Egészen kicsiként képesek elérni, hogy az egész család azt játssza és úgy, ahogy ő elképzelte.

Apaként persze kitüntetett helyzetben van az ember, mert bármit is játszunk, a lányom velem szeretne lenni egy csapatban, minden találkozáskor megölel, ő az egyetlen, aki még eljön velem kutyát sétáltatni, és majdnem mindig kapok puszit is. Nekem két ilyen hercegnőt osztott a sors, akikről gondoskodnom kell, illetve kellett. Bori huszonnégy elmúlt, már régóta nem él itthon, de azért napi szinten látom, mert velem dolgozik. A kisebbik lányom, Réka, aki tizenkettedik évét tapossa, és bizony belépett a kamaszkorba, ami elhozta a „csoda” árnyoldalait is magával. Hétköznap reggel az indulásnál, ha egy kamasz elhatározza, hogy rossz kedve lesz, akkor bizony rossz kedve lesz. Nincs indok, bármit kérdezünk az rossz. Aki már élt vagy él házasságban, az biztosan ismeri már azt a kérdés-kijelentést: nincs egy göncöm, amit felvegyek?! Ez a lányoknál gyakorlatilag egész kicsi kortól megjelenik az életükben, de a kamaszkorral felerősödik. Ebben anya (nyilván) csak rossz tanácsot tud adni, ezért összecsapnak a villámok és a villámhárító én leszek. Ilyenkor általában nem lehet jól segíteni, jön a nemmegértés, az ajtócsapkodás, meg a „puffogás”.

Az én kicsi lányom is elkezdett nővé válni, így nincs mindig szüksége rám. Fura ezt megélni, illetve már elfelejtettem, hogyan válik lánykává, aztán pedig nővé a gyermekünk. Túl a testi változásokon a lelke is nyílik a világ felé, egyre több saját programot tervez a barátnőivel és egyre több a magánügye. A nagylányunkkal már átéltük ezt a változást, és csak a szépre emlékezem, mert ez a változás maga a csoda.

Rékával azért vannak közös dolgaink: még elmehetek érte a suliba, a barátokhoz, vagy apa-lánya programokra. Van úgy, hogy néma csendben utazunk egymás mellett az autóban, de amikor beszélni van kedve, akkor mesél, megállás nélkül. Tudom, hogy eljön az idő, amikor már nem én fogom hazahozni, ezért kiélvezem még minden percét sofőrként mellette!