Szívizmok újjáépítésében segíthet egy új kezelés
Már eddig is próbálkoztak sejtek injektálásával a szívbe, de azoknak mindössze egy százaléka maradt a helyén és élte túl a próbálkozást – a frissen kifejlesztett gél azonban segít nekik ebben.
„Bár még korai szakaszban vagyunk, az valószínű, hogy az új technológia hatalmas lehetőségeket rejt magában a szívinfarktus után leállt szívek helyreállításában. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a gél hatékony lehetőség lesz a jövőbeni sejt alapú terápiákhoz, amelyek segítik a sérült szív regenerálódását” – mondta Katharine King, a Brit Szív Alapítvány által támogatott kutatás vezetője.
A kutatók kimutatták, hogy a gél képes támogatni a normál szívizomszövet növekedését. Amikor ahhoz szívizomsejtekké átprogramozott emberi sejteket adtak, három hétig képesek voltak növekedni egy edényben, és a sejtek spontán verni kezdtek. Egereken végzett szívultrahangok és EKG-k is megerősítették a gél biztonságosságát. A további ismeretek megszerzése érdekében a kutatók a gélt szívroham után álló egerek után fogják tesztelni, hogy kimutassák, új izomszövet fejlődik ki bennük.
„A szívinfarktus kezelésében annyit fejlődött már a tudomány, hogy minden eddiginél több ember éli túl annak bekövetkeztét. Ez azonban azt is jelenti, hogy egyre több ember él sérült szívvel, esetükben fennáll a szívelégtelenség kialakulásának kockázata. Az új, injektálható technológia a peptidek természetes tulajdonságait hasznosítva oldhat meg egy problémát, amely évek óta akadályozta ezt a terápiát. Ha az előnyök további kutatások során, majd a betegeknél is megismétlődnek, ezek a gélek a szívinfarktus okozta károsodások helyreállító kezelések jelentős szereplőivé válhatnak” – mondta James Leiper, a Brit Szív alapítvány orvosigazgatója.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!