Szimpatika – Gyógyulj meg, Babóca!

–Kopkopkop! – mondta kedvesen Mártika, miközben ténylegesen bekopogott az orvosi szoba ajtaján. Tanítani kéne ezt a módszert, a kopogás alig hallatszott, inkább csak egy félszeg vakarászásra hasonlított, de a kopkopkop, amit szavakkal hallatott, határozott volt és éles, miközben valahogy mégis azt üzente, hogy valójában csak egy cuki kis harkály tévedt be a rendelőintézetbe, aki ijedten kaparászva keresi a menekülés útját.

Az ajtó kivágódott, Lilla nővér szigorúan bámult ki, mi lehet az az életbe vágó ügy, ami miatt csak úgy bekopognak, miközben mindenki tudja, ha tud olvasni, hogy kopogni szigorúan tilos.
Mártika leszegte a fejét, picit hátra is lépett, és csak annyit mondott:
– Bocsánat.

És eközben jobbjával a harmadik székre mutatott, ahol egy nagyon öreg néni üldögélt, de olyan apróra kuporodva, hogy a széknek csak a harmadát foglalta el, azt is csak félig. És miközben ott kuporgott, arcát a ballonkabátja hajtókájába rejtette, és keservesen sírt. Nem hangosan, inkább csak remegve és levegőért küzdve, szóval úgy, hogy aki látta, annak megszakadt a szíve.
Lilla nővérnek is nyomban megszakadt, ez nem volt kérdés.

– Mi a baj, kedves? – kérdezte, és megsimogatta a néni vállát. A néni hüppögve felnézett Lilla nővér mosolygós arcára, és lassan, lassan kinyitotta a ballonkabátja elejét. Először csak azt lehetett látni, hogy a kabát hajtókája mocorog, aztán előbukkant egy rózsaszín orr, aztán két gombszem, aztán két zsemlefül, egészen aprócska. Az orr remegve szipákolt, a szemek felmérték Lilla nővért, a néni is bizakodva bámulta a nővérkét, Mártika pedig visított, mintha tűbe ült volna.

Na, erre felpattant a székéről Jóska bácsi is, mert látni akarta, mi rémítette így meg Mártikát, aztán Shüleky is, hogy mit láthat Jóska, amit ő nem, aztán Erzsike is, aki egyébként a posta melletti házból jött. Végül mindenki a nénit bámulta, meg a ballonba rejtett titkát.
– Te jószagú…! – sikoltott fel Erzsike.
– Ez meg mi? – kérdezte Jóska bácsi.
– Magasságos, na, majdnem mondtam valamit! – dünnyögte Shüleky professzor.
– Egy kis patkány! – mondta szelíden Lilla nővér. És már meg is simogatta a szörny feje búbját.

A néni pedig hüppögve szipogott. De legalább már nem sírt annyira. A szörny is megnyugodott némileg, visszamászott a ballonkabátba.
– Miért tetszik sírni? – kérdezte Lilla nővér a nénit.
– Mert haldoklik!
– Kicsoda?
– Hát Babóca!– felelte a néni, és a patkányra mutatott. – Babóca még nem halhat meg, még csak másfél éves, és csak ő van nekem! De nem eszik napok óta, és nem is kakil, csak néz rám a nagy, szomorú szemével. Tessenek őt meggyógyítani, kérem szépen! – mondta, és megint sírni kezdett.
– Na de egy patkányt? Egy emberrendelőben? – vetette fel Mártika, de csak halkan.
– Patkány nem jöhet egy emberek számára létrehozott egészségügyi intézménybe, mert a patkány terjeszti a pestist! – jelentette ki Jóska bácsi.
– Patkány vagy nem patkány, itt nem állatorvos rendel, mint tudjuk – tette hozzá Shüleky.
– Szerintem egész helyes kis patkány – mondta tétovázva Erzsike, aki időközben valahogy a kisállat bűvkörébe került. – Nekem is volt régen egy fehér egerem, szerette a diót.
– De ez egy patkány! – sikoltott fel Mártika.
– Á, nem hinném, hogy pestises – felelte Erzsike.
– Ugyan, mitől lenne pestises? – kérdezte Shüleky. – Csak szorulása van.
– Szorulása? – nézett rá csodálkozó bizalommal a néni.
– Hát, ha csak szorulása van, ajánlom a szilvapálinkát. Nekem mindig segít – mondta erre Jóska bácsi.
– Megőrült maga? Pálinkát egy patkánynak? – kérdezte Márta néni.
–Talán egy kis joghurt is megteszi, már ha szereti – mondta Shüleky.
– Ezek a patkány izék mindent szeretnek – mondta Mártika.

Folytatták volna, de már megint halk szipogás hallatszott, aztán egyre kitartóbb sírás. –Jaj! – mondta Lilla nővér. Ő valahogy nem viselte jól az emberkönnyeket. – De miért ide tetszett hozni szegényt? Miért nem az állatorvoshoz?
– Nincs nekem arra pénzem – mondta a néni. – De ha Babóca beteg és szenved, akkor abba én belehalok. Ezért gondoltam, hogy emberorvoshoz jövünk.
– Értem – mondta Lilla nővér. És egy határozott mozdulattal benyúlt a ballonkabátba, kivette Babócát, és eltűnt vele az orvosi szobában.

Úgy tíz perc múlva előjöttek. Egy mosolygó Lilla nővér, egy szélesen vigyorgó Kovács doktor meg Babóca.
– A doktor úr megvizsgálta, és megállapította, hogy Babócának tényleg szorulása van – csicseregte Lilla nővér. – Ezután egyeztette az egyeztetni valókat az állatkórházzal, és Babóca megkapta a szurit, amitől rendbe jön!

Eközben Kovács doktor visszaillesztette Babócát a ballonkabátba.
– Köszönöm szépen doktor úr, áldja meg az Isten! – mondta a néni.
– Ugyan, egy társállat gyógyulása a betegem gyógyulása! – felelte a doki és szélesen mosolygott.
– Társállat? Egy patkány? – morfondírozott Jóska bácsi.
– Az. Törődjön bele! – morgott rá Mártika.