A megfelelő alvási póz az agynak is jót tesz
Ha a dolgok rosszul vagy nem megfelelő működnek a testünkben, olyan fehérjék keletkeznek, amiknek nem sok hasznuk van. Ezek a BGR szerint az agyban is képesek felhalmozódni, de egy egyszerű trükkel „kiradírozhatók” onnan: ez az alvás.
Amikor alszunk, az agy azon munkálkodik, hogy a glimfatikus rendszer segítségével eltávolítsa a napközben keletkezett „szemetet”. E testi funkciók abban is hatékonyak, hogy az agy megszabaduljon az összecsomósodott fehérjéktől, és serkentsék annak normális működését.
Egy kutatócsoport szerint – amely a Translational Neurodegeneration című folyóiratban publikált egy tanulmányt a témában – számos tényező segítheti a glimfatikus rendszer dolgát. A listában helyet kaptak a többi közt az Omega-3 zsírsavak, de egy igen népszerű (és könnyen kivitelezhető) folyamat is, az oldalt alvás. A kutatók azt gyanítják, hogy az alvás minőségén túl az alvás pozícióján is sok múlik, hogy az elhasználódott anyagcseretermékek eltűnjenek.
A folyamat pontos háttere egyelőre nem ismert, de különféle elméletek már vannak. Ezek közé sorolták azt is, hogy az oldalsó pózban a szövetek (valószínűleg) könnyebben megnyúlnak, így a „méregtelenítés” is jóval hatékonyabban mehet végbe. Maiken Nedergaard szerint felfedezésük hozzájárulhat sok agyi betegség, így a traumatikus sérülés, az Alzheimer- és a Parkinson-kór, valamint a stroke gyógyításához.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A rövid orrú kutyák hajlamosabbak emberi segítséget kérni
- Szabadulás a múlt fogságából
- Biztonságos gyógyszerhasználat
- Szívem, szívem
- A szem figyelésével korán fény derülhet a hallásromlásra
- Magyar kutatók új módszereket találtak az öregedés megállítására
- Átfogó weboldal segíti a daganatos betegeket
- Miért költenénk mosóporra, amikor itt a vadgesztenye!
- Ez veszélyezteti legjobban a házas emberek boldogságát
- Mennyivel zöldebb a távmunka?
- Maradandó változásokat okozhatnak a traumák az ember agyában
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!