Gyermeknap az Állatkertben
Május utolsó vasárnapjára, azaz a gyermeknapra, és persze az azt megelőző szombati napra is számos látnivalóval, élménnyel, programmal készül a Fővárosi Állat- és Növénykert. Többek között rengeteg kisállattal is, hiszen a közelmúltban számos állatfajnál volt gyermekáldás.
Meg lehet csodálni például a kéthónapos manul, azaz pusztai macska kölyköket, a Pálmaházban látható, ugyancsak most tavasszal született arany oroszlánmajom és éji majom kölyköket, a kis muntyákszarvast, valamint az állatkerti Majorságban cseperedő kecskegidákat, kisbárányokat, és Ellát, a kisbocit is. Persze vannak olyan kisállatok is, akik még a tavalyi évben jöttek világra, de most is cseperedőben vannak: köztük a két perzsa leopárd kölyök, és a 13 hónapos kiselefánt a legnépszerűbb.
Szombaton és vasárnap is napi 24 különböző élményprogram, látványetetés, állatbemutató várja a gyerekeket, illetve a családokat. Látványetetéseket tartanak például a sörényes hangyászoknál, az óriásvidráknál, a pingvineknél, a keáknál, a denevéreknél és a gorilláknál is, de lesz kertészeti bemutató, trópusi növényszemle, bonsai bemutató, elefántiskola, oroszlánfóka tréning, sőt még merüléses cápaetetés is.
Szombaton 11 és 14 órai kezdettel a Budapesti Fesztiválzenekar művészei adnak kamarakoncertet a főbejáratnál, vasárnap pedig az Egy Csepp Figyelem Alapítvány jóvoltából ingyenes vércukor- és vérnyomásmérés is lesz a gyűrűsfarkú makik szomszédságában. Az alapítvány egyébként nemrégiben jelképesen örökbe is fogadta az egyik, Gizmó nevű makit. Ugyancsak vasárnap a Varázshegyben, azon belül is az Óriások csarnokában Lego mozaik építés várja a gyerekeket a Tekerd! Egyesület jóvoltából, vasárnap 11 órai kezdettel pedig ugyanitt Vincze Adrienn, a National Geographic hivatalos fotósa és edukátora mesél a természetfotózásról és sok más érdekességről.
Szombaton nyit az Állatkert népszerű szezonális bemutatóhelye, a Lepkekert is, 24 színpompás trópusi – nagyrészt Közép- és Dél-Amerikában őshonos lepkefaj hatszáznál is több egyedével. A látogatók a lepkék között sétálgathatnak, sőt meg lehet nézni a bábszekrényt is, amelyben a bábokból rendszeresen kelnek ki újabb és újabb lepkék úgy, hogy a kikelés teljes folyamata megfigyelhető.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Arany Szeptember: összefogás a gyermekkori daganatok korai felismeréséért
- Visszafordítható-e a szívelégtelenség?
- Korábban jöhet a pubertás a parfümök és a kozmetikumok miatt
- Százezreket érint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése
- Itt az ideje a gyermekünk szemvizsgálatának
- Öt másodpercre van szükség a békésebb vitákhoz
- Kiégés ellen: hétféle módon is kipihenhetjük magunkat
- A macskák majdnem fele apportíroz
- Fejfájás, fülfájás, kattogás? Az állkapocsízület is lehet a baj forrása
- Hogyan diagnosztizálható a PTSD?
- Vissza az edzőterembe: 10 + 5 tipp a szeptemberi újrakezdéshez
- Szeptember, a tüdőfibrózis hónapja
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!