Rosacea esetén a fényvédelem döntő jelentőségű
A rosacea az arcon, főleg annak középső részén megjelenő bőrpír, kisebb pattanásokat és értágulatokat okozó krónikus gyulladásos bőrbetegség. Kialakulásának oka jelenleg ismeretlen, bár a családi hajlam megfigyelhető. Bármely életkorban előfordulhat, de jellemzően 30-50 éves kor között jelentkezik, és leginkább nőket érint. Egyik megjelenési formája a rhinophyma azonban szinte kizárólag csak férfiakban fordul elő.
A rosacea általában lassan, több év alatt fejlődik ki, jellemző a hullámzó megjelenés, melyben a tünetek hol javulnak, hol kifejezetten romlanak. Eleinte csak kipirulásnak tűnhet, amikor többet éri az arcot a nap, vagy hidegből melegbe érkezik valaki. Később már a külső körülményektől függetlenül is kellemetlen melegségérzet jelentkezik, a bőrpír állandósul. Az orcákon, az orrszárny alatt apró értágulatok is jelentkezhetnek és megjelennek a pattanásokhoz hasonlító göböcskék, előrehaladott állapotban pedig akár meg is vastagodhat az érintett bőrterület. Súlyos esetben az orron kialakulhat vörös, gumószerű megnagyobbodás, deformálódás, a rhynophyma. Azért is fontos idejében megkezdeni a rosacea kezelését, mert ha ez már kialakult csak plasztikai műtéttel lehet orvosolni.
Már a kezdeti tünetektől fontos a kezelés
Az enyhébb tünetek és a legsúlyosabbak közt négy fázist különbözetnek meg a szakemberek, akik hangsúlyozzák, hogy már a legenyhébb, gyanút keltő tünetek jelentkezésekor bőrgyógyászhoz kell fordulni, hogy megakadályozhassák a betegség teljes kifejlődését.
Bár a rosacea egyelőre a gyógyíthatatlan bőrbetegségek közé tartozik, de odafigyeléssel és orvosi segítséggel a tünetek jelentősen enyhíthetők. Felületi kezelésként sokszor rendelünk el antibiotikum tartalmú krémeket, amelyeket az érintett felületre kell kenni. Súlyos esetben szájon át szedhető készítmények is szóba jöhetnek. A már kialakult értágulatokat azonban csak rádiófrekvenciás vagy lézeres kezeléssel lehet eltüntetni, amivel nem szabad megvárni a súlyos állapotokat – hangsúlyozza Szántó Hajnalka bőrgyógyász, allergológus, klinikai immunológus.
Mire kell figyelni rosacea esetén?
Fényvédelem
Alapvetően kerülni kell a vérbőséget okozó körülményeket, így már az első napsugarak kibukkanásakor ajánlatos magas faktorszámú védőkészítményeket, később pedig még széles karimájú szalmakalapot is viselni. A rosaceás bőr ápolására ideálisak az olyan összetevőket tartalmazó illatanyag- és színezékmentes készítmények, melyek a hidratáló hatáson túl védik és erősítik a véredények falait, csökkentik a bőr kipirosodását, és védelmet nyújtanak a napsugarak káros hatásaival szemben.
Kozmetikumok
Hasznosak az antibakteriális és gyulladáscsökkentő összetevőket tartalmazó krémek, hidratálók, sőt, ma már kaphatóak kifejezetten rosaceás, kipirosodásra hajlamos bőrre kifejlesztett kozmetikumok. A megfelelő készítmények kiválasztásában tanácsos a bőrgyógyász javaslataira támaszkodni, így megelőzhetjük, hogy tüneteink egy esetleges rossz választás következtében felerősödjenek.
Életmód
Kerüljük az értágító hatású ételeket és italokat, elsősorban a csípőset, a forrót, az alkoholt és a túl sok koffeint. A C-vitamin viszont kitűnő gyulladáscsökkentő, a K-vitamin pedig erősíti az ereket és kapillárisokat. Bár egyiket sem lehet túladagolni, rendszeres szedésükről ajánlatos orvossal, gyógyszerésszel egyeztetni.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!