Házhoz jönnek a szűrővizsgálatok
Müller Cecília a Somogy megyei községben megtartott sajtótájékoztatón elmondta: az NNK szűrőbuszai 2022-ben 53, megkeresésre további 54 településen jelennek meg, hogy azon kistelepülések lakosai is helyben vehessék igénybe a vizsgálatok lehetőségét, akik lakóhelyük közlekedési adottságai miatt azokra nehezen jutnak el. A tisztifőorvos a kezdeményezés idei első állomásán hangsúlyozta: „nem szabad homokba dugni a fejünket”, a szűrés életet ment, az idejében felismert betegség sikeresen gyógyítható, és ez rengeteg értékes életévet ment meg.
Bár a születéskor várható élettartam Magyarországon is nő, öt évvel elmarad az európai átlagtól – közölte Müller Cecília, aki egyúttal felhívta a figyelmet az egészségben eltöltött évek fontosságára, és ehhez elengedhetetlennek nevezte, hogy „törődjünk magunkkal”.
Az országos tisztifőorvos kitért arra, hogy Magyarországon és sok európai országban is a daganatos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozzák a legnagyobb népegészségügyi problémát, ezek ellen szeretnék felvenni a harcot, a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, továbbá népszerűsíteni az egészséges életmódot. Magyarország 30 ezer embert veszít el évente daganatos megbetegedés miatt, ennek nagy része megelőzhető lenne, sőt vissza lehetne állítani a páciensek egészségét.
A tisztifőorvos szólt arról, hogy a szűrőbuszokban a vizsgálatok köre bővül, az általános állapotfelmérésen túl már nőgyógyászati, kardiológiai vizsgálatra, tüdőbetegségek kiszűrésére, anyajegyek, nyaki erek vizsgálatára is lehetőség van.
A program önkormányzatokkal, kormányhivatalokkal, háziorvosokkal, a területi ellátási kötelezettséggel rendelkező egészségügyi szolgáltatókkal, az Egészségfejlesztési Irodákkal, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézettel, valamint ettől az évtől az Országos Korányi Pulmonológiai Intézettel szoros együttműködésben valósul meg, és olyan településeken is zajlik majd, ahol korábban már jártak a szűrőbuszok – tette hozzá.
Müller Cecília felidézte: a kezdeményezés 2018-ban indult, 2021-ig 371 településen, 416 szűrési napon több mint 30 ezer pácienst vizsgáltak meg, és a szűréseken 2021-ben megjelent több mint 5 ezer ember közül 3 ezernél találtak valamilyen elváltozást.
Bogos Krisztina, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója azt mondta, munkatársai a vizsgálatok alatt arra ösztönzik a dohányosokat, „tegyék le a cigarettát”, hogy jobb legyen az életminőségük, megelőzzék a légzőszervi betegségeket.
Vajer Péter, a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet osztályvezetője a szűrővizsgálatok fontosságára utalva arról szólt, hogy a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” programban érintett települések lakossága az átlagnál elhízottabb és nagyobb a dohányosok aránya, sok esetben a kockázatok miatt jelentkező krónikus betegségek a mindennapi életüket akadályozzák. A legtöbb krónikus betegség életmódváltással elkerülhető, a halálos kimenetel elodázható, a betegségteher csökkenthető – közölte.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!