Verítékből ismeri fel a fertőzéseket egy új szenzor
A Texasi Egyetem számolt be arról a fejlesztésről, amelyet biomérnök kutatói egy vállalkozással karöltve hoztak létre: a szenzor verítékből két biomarker (jelzőmolekula) mérése révén, igen korai szakaszban képes megállapítani az olyan vírusfertőzéseket, mint az influenza vagy a Covid-19. Ezzel jelentős lépést tettek az olyan viselhető érzékelő megalkotásához, amelynek segítségével bárki időben figyelmeztetést kaphat e fertőzéseiről.
Az Advanced Materials Technologies szakfolyóiratban közzé tett tanulmányukban a kutatók két biomarker, az IP-10 és a TRAIL nevűek verítékben való felszaporodására alapozták, ezek ugyanis már igen korán jelzik a fertőzésekkel járó gyulladásos folyamatok kialakulását. A kifejlesztett szenzor ultra nagy érzékenységű, vagyis már egészen kis mennyiségben is kimutatja e molekulák jelenlétét.
Eddig még az se volt világos, hogy e molekulák egyáltalában jelen vannak-e a verítékben. A kutatók most nemcsak a jelenlétüket, hanem a mérhetőségüket is sikeresen tesztelték a kifejlesztett érzékelővel.
Azért fontos e két fehérje kimutatása, mert a C-reaktív protein mellett (amelynek hasonló kimutatásával egy évvel korábban ugyanez a kutatócsoport ért el sikereket) ezek alkalmasak arra, hogy időben elkülöníthető legyen a baktérium és a vírus okozta fertőzés, ám azt ez a szenzor sem képes megállapítani, hogy miféle vírus áll a fertőzés hátterében. Azonban a kísérleti eszköz valós időben és folyamatosan képes mérni ezeket az anyagokat, mindössze egy kis lapkát kell benne naponta cserélni.
Az alanyoknak nem kell szándékosan izzasztó tevékenységet végezniük, a teljesen hétköznapi módon a bőrön kiválasztott kis mennyiségű veríték elegendő a készüléknek, amelynek klinikai tesztjeire a későbbiekben kerül majd sor, légúti fertőzésekben szenvedők bevonásával.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
- Méz - a természetes immunerősítő
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!