Ezentúl a Nap fényéért is fizetnünk kell
2010. 12. 16.
Eddig senkinek sem jutott az eszébe, hogy a Napra tulajdonjogot jegyeztessen be. Egészen ez év november 24-ig. Ekkor azonban egy 49 éves spanyol asszony gondolt egy merészet...

Ő dönti el, energiájából kinek ad, és mennyiért. Hogy ez vicc? Bizony nem az. Angeles Duran újságíróknak elmondta: az ötlet akkor fogant meg benne, amikor egy amerikai férfiról olvasott, aki a Hold és a Naprendszer legtöbb bolygójának tulajdonosaként regisztráltatta magát.
Ilyen nincs, mondhatnánk. Biztosan létezik valamiféle törvény, egyezség, mely kizárja, hogy bárki égitesteket eltulajdonítson. S részben igazunk is lenne, hiszen valóban létezik egy nemzetközi egyezmény, amelynek aláíró országai kijelentik, hogy egyetlen állam sem tarthat igényt tulajdonaként bolygóra és csillagra. Angeles Duran azonban nem egy állam! Ő egy magánszemély, rá nem vonatkozik az aláírt szerződés. Utánanézett. „Ismerem a törvényt, és nem vagyok bolond" – nyilatkozta.
Majd hozzátette: „bárki megtehette volna, csak éppen nekem jutott először eszembe." Persze az újságírók azonnal utánanéztek, hogy igazat beszél-e a hölgy, létezik-e a valóságban is ilyen dokumentum. Nos, létezik. A közjegyzői letét szerint Duran a tulajdonosa a G2 színképosztályba tartozó csillagnak, a Napnak, a Naprendszer központjának, amelynek átlagos távolsága a Földtől 149 millió kilométer. A spanyol hölgy persze nem csupán tréfálkozik, hanem pénzt kíván beszedni mindenkitől, aki valamilyen módon használja a Napot. Például napenergiával fűt vagy áramot termel. A bevétel felét a spanyol kormánynak, 20 százalékát a nyugdíjbiztosítónak kívánja adni. További tíz-tíz százalékot szán kutatások, valamint az éhezés elleni küzdelem céljaira, a maradék tíz százalékot pedig megtartja magának.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
- Összefüggést találtak a leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség és a méhnyakrák között
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!