Munkamánia vagy túlzott szorgalom?
A közelgő munka ünnepe (május 1.) alkalmából a Budai Egészségközpont szakpszichológusa ismertette, hogy hol húzódik a szorgalom és a munkamánia határa, illetve milyen következményei lehetnek a munkafüggőségnek.
„Mindenkinek más a viszonya a munkához. Vannak olyanok, akik megelégednek egy adott pozícióval, de vannak olyanok is, akik ambiciózusabbak és vágyuk, hogy a lehető legmagasabbra kerüljenek a ranglétrán. Mindkét állapot teljesen természetes, ha az illető jól érzi magát abban, amit csinál. Ám a túlzott szorgalom észrevétlenül csaphat át olyan függőségbe, amely az egyén életét alapvetően befolyásolja. Ha a munka a társas kapcsolatokat, a magánéletet, a testi-lelki egészséget és minden egyebet is háttérbe szorít, az már túlmutat a szorgalmon. Ezt a függőséghez hasonló állapotot munkafüggőségnek vagy munkaholizmusnak is nevezik, amely ugyan olyan káros hatással lehet az emberre, mint az alkohol- vagy kábítószerfüggőség – mondta Dr. Hoyer Mária, a Budai Egészségközpont klinikai- és addiktológiai szakpszichológusa.
Vannak olyan szakmák, amelyekben gyakrabban fordul elő munkafüggőség. Így például fokozottan veszélyeztetettek a versenyszférában dolgozók, felsővezetők, menedzserek vagy az olyanok, akik munkájában fontos, hogy mindig naprakészek legyenek. Számukra plusz nyomásként nehezedik az is, hogy mi történik, ha például betegség miatt kiesnek a munkából, így lemaradnak fontos dolgokról, vagy akár kárt is okozhatnak a cégüknek.
Milyen tünetei vannak a munkafüggőségnek?
- A munkafüggők számára a munkavégzés már kényszert jelent, amely miatt minden egyéb dolgot elhanyagolnak.
- Akkor is dolgoznak, amikor nem szükséges, ha máshol, például egy családi összejövetelen vagy orvosnál kellene lenniük.
- Minden, az életüket érintő egyéb probléma elől a munkába menekülnek.
- Olyan feladatokat is elvállalnak, amire nem kérik, amik nem tartoznak teendőik közé.
- Minden szabadidejüket, pihenésre, hobbira szánt idejüket is a munkára fordítják.
- Nem vágnak bele olyan dolgokba, amelyek elvennék a munkára fordítható idejüket, például tartós kapcsolat.
- Minden problémát, például a fáradtságot, halogatást a munkára fognak, így kifogásként használják azt.
Milyen tüneteket okozhat munkamánia?
- Álmatlanság, stressz
- Emésztési zavarok
- Depresszió
- Feledékenység, koncentrációs nehézségek
- Gyomorfekély
- Szív-és érrendszeri megbetegedések, magas vérnyomás
- Koffein- vagy energiaital-függőség, alkoholizmus, egyéb szerfüggőségek
- Társas kapcsolatok beszűkülése, szellemi kimerülés
„A munkamániában szenvedők számára a munka olyan löketet jelent, mint a függőknek a szenvedélyük tárgya. Minden gondolatuk a feladatok körül forog, e köré épül minden tevékenységük. Mivel a munka az egyetlen örömforrás a számukra, így egyre többet dolgoznak azért, hogy ezt az érzést újra átélhessék. Észre sem veszik, hogy a munkafüggőségük milyen negatív hatással van rájuk, a szervezetükre. A munkamánia megállapítása nem könnyű, hiszen a társadalom számára a munka érték, ha keményen és kitartóan dolgoznunk, akkor magasabb pozícióba kerülhetünk, több lesz a fizetésünk. De mindez megéri, ha tudjuk, hogy milyen káros hatással lehet ránk? Ha úgy érezzük, a munka átvette felettünk az irányítást, kérjünk segítséget annak érdekében, hogy elkerülhessük a komolyabb megbetegedést és újra visszaálljon az egészséges egyensúly az életünkben” – tette hozzá a szakpszichológus.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Ínhüvelygyulladás: nem sorscsapás, van remény
- Lékai-Kiss Ramóna – A mértékletesség a kulcsszó
- Alvás közben is figyelnek ránk a kutyák
- Boldogság ősszel
- Szilva – Az őszi szezon egyik slágergyümölcse
- A terhességi diabétesz korai kimutatására alkalmas módszert fejlesztettek
- Ezek a gyógynövények a legjobbak a kamaszok bőrére
- Közösségben tanul az immunrendszer
- Támpontok iskolakezdéshez
- Korunk népbetegsége: az önbizalomhiány
- Ecet a lakásban: 13+1 tipp, mire használjuk
- A nőkért és a tudományért
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!