Még mindig bepisil. Normális ez?
2010. 12. 15.
Az, hogy egy kislány ötéves, és egy kisfiú hatéves kora után is rendszeresen bepisil éjszaka, sokkal gyakoribb, mint a szülők gondolnák.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2010/12/stk132544rke.jpg)
A szülők, pedagógusok gyakran gondolják hogy az éjszakai bepisilés elsősorban pszichés eredetű probléma. A gyakorlatban azonban az esetek kisebb hányada vezethető csak vissza a gyermek lelkét ért olyan traumára, mint például válás, költözés vagy kistestvér megszületése.
Az éjszakai ágybavizelést kiváltó egyik leggyakoribb ok az, hogy a vizelet mennyiségének szabályozásáért felelős hormon a szükségesnél kisebb mennyiségben termelődik a gyermek szervezetében. A húgyhólyag kóros elváltozása szintén a kiváltó okok között szerepel. Veleszületetten vagy szerzett betegség következtében kicsi lehet a húgyhólyag kapacitása, ezért a gyermek nem képes a normál mennyiségű vizelet tárolására.
Viszonylag gyakori ok a gyulladás is, viszont ebben az esetben a bepisilés csak átmenetileg, a korábban már szobatiszta gyermeknél jelentkezik. Ha a gyereket túlságosan zavarja, lelkileg megviseli, éjszakai pihenését gátolja a gyakori bepisilés, érdemes szakemberhez fordulni. A kivizsgálás eredményétől függően gyógyszeres és nem gyógyszeres terápiát javasolhat a kezelőorvos. A nem gyógyszeres kezelési mód lényege, hogy az orvos életmódbeli változásokkal, figyelmeztető rendszer segítségével, folyadéknapló vezetésével, sikernaptárral, illetve hólyagtréninggel segíti a betegség megszűntetését.
A leggyakrabban alkalmazott nem gyógyszeres kezelési mód az úgynevezett alarm (riasztásos) módszer. A kezelés következtében a gyermekben kialakul az a reflex, amely figyelmezteti már a vizelési inger jelentkezésekor arra, hogy menjen ki a WC-re. Az alarm módszerrel azonban a tünetmentesség általában csak hosszabb kezelés során alakul ki. Szintén eredményes lehet a sikernaptár vezetése, amelybe a szülő a gyermekkel közösen jegyzi fel a száraz és nedves éjszakák számát. Minden szárazon töltött éjjel újabb és újabb derűs nappalt jelent a gyerek számára.
Abban az esetben, ha a betegség kiváltó oka a vizeletmennyiséget szabályozó rendszer zavara, gyógyszeres kezelésre van szükség. A sikeres gyógymód megválasztása érdekében a szülők keressék fel a gyermek háziorvosát, majd annak beutalójával a nefrológus szakorvost, vagy az országban 32 helyen működő Enuresis Központok valamelyikét.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!