Mesterséges intelligencia a rákgyógyítás szolgálatában
A csúcstalálkozó témája a mesterséges intelligencián alapuló technológiák egységes nemzetközi szabályozásának előkészítése.
Az EU delegáció vezetője, Cecilia Bonefeld-Dahl a DigitalEurope – a 35.000 európiai digitális vállalkozást tömörítő szakmai szervezet – igazgatója. Az EU delegáció tagjai olyan európai technológiai cégek vezetői, akik nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket értek el. Dr. Peták István vezérigazgatósága alatt az Oncompass Medicine a Kalkulátor szoftver (Realtime Oncology Treatment Calculator) fejlesztésért már több rangos hazai és nemzetközi innovációs díjban részesült. Többek között az OCM 2021-ben Európa legígéretesebb technológiai vállalkozásaként elnyerte a Jövő Unikornisa díjat, legutóbb pedig Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Oncompass fejlesztette szoftvert az orvostudomány legújabb forradalmi áttörésének nevezte.
A csúcstalálkozó delegációját az EU USA Nagykövete fogadja, majd találkoznak az amerikai kongresszus tagjaival, a Fehér Ház érintett tanácsadóival és az amerikai külügyminisztérium és kereskedelmi minisztérium képviselőivel is. A washingtoni találkozón az EU és az USA döntéshozói tárgyalnak a mesterséges intelligencia biztonságos és hatékony felhasználásának egységes törvényi szabályozásáról. Az egységes szabályozás egyik sürgős célja, hogy a technológiai cégek, illetve megoldásaik minél gyorsabban mindkét kontinensen piacra léphessenek. A gyorsaság különösen fontos olyan orvosi fejlesztések esetében, mint amilyen az Oncompass Medicine szoftvere.
Dr. Peták István kiemelte: „A rák az emberiség közös ellensége, így közösen kell harcolnunk ellene. A rákellenes harc minkét kontinensen prioritás. Az Európiai Unió a közelmúltban fogadta el a „Mission on Cancer” nevű rákellenes programot, az Egyesült Államok pedig elindította a „Cancer Moonshot” programját, amely Joe Biden elnöknek különösen szívügye: elsőszülött fiát agydaganat miatt veszítette el. Nekünk, orvosoknak, kutatóknak mindent meg kell tennünk, hogy a legújabb felfedezések, terápiák, megoldások minél gyorsabban minden beteghez eljussanak az egész világon. A legtöbb orvosi eszköz, gyógyszer az Egyesült Államokból érkezik Európába, Magyarországra. Most végre egy magyar kutatók által fejlesztett orvosi eszköz érkezik az Egyesült Államokba.”
Nemrégiben Dr. Peták Istvánt az USA legnagyobb orvosi karát működtető University of Illinois at Chicago (UIC) farmakológiai intézete címzetes professzorává választotta. Dr. Peták egyik közeli célja, hogy az Oncompass Medicine az Egyesült Államokban is létrehozzon egy spin-out céget, így a saját fejlesztésű szoftverükkel az amerikai piacot is meghódíthatnák.
Dr. Peták István, az Oncompass Medicine élén a csapatával együtt egy olyan mesterséges intelligencián alapuló Kalkulátor szoftvert (Realtime Oncology Treatment Calculator) fejlesztett ki, amely – a molekuláris diagnosztika eredményeit rendszerezve és értékelve – az onkológusoknak segít kiválasztani a leghatékonyabb személyre szabott terápiát, minden egyes daganatos beteg számára.
Az Oncompass szoftverének tudománytörténeti jelentőségére legutóbb, 2022 februárjában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hívta fel a világ figyelmét, a Masters of Digital konferencia megnyitóján. Az orvos végzettségű Ursula von der Leyen kiemelte, hogy az Oncompass által fejlesztett szofver forradalmi áttörés az orvostudományban.
Az Oncompass Medicine az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai partnere, a nemzetközi piacra lépés területén sok segítséget kap a Külügyminisztériumtól és társszervezeteitől is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Arany Szeptember: összefogás a gyermekkori daganatok korai felismeréséért
- Visszafordítható-e a szívelégtelenség?
- Korábban jöhet a pubertás a parfümök és a kozmetikumok miatt
- Százezreket érint a sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése
- Itt az ideje a gyermekünk szemvizsgálatának
- Öt másodpercre van szükség a békésebb vitákhoz
- Kiégés ellen: hétféle módon is kipihenhetjük magunkat
- A macskák majdnem fele apportíroz
- Fejfájás, fülfájás, kattogás? Az állkapocsízület is lehet a baj forrása
- Hogyan diagnosztizálható a PTSD?
- Vissza az edzőterembe: 10 + 5 tipp a szeptemberi újrakezdéshez
- Szeptember, a tüdőfibrózis hónapja
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!