Ásványi pigmentes fényvédőkkel az UV-sugarak ellen

Forrás: Koczka Máté PR
Az egészséges táplálkozással is sokat javíthatunk bőrünk természetes védekezőképességén, ugyanakkor a drasztikus környezeti változások miatt már a hétköznapokban is szükség van fényvédők használatára.

Dr. Gyovai Viola, okleveles biológus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa arról beszélt, az erős UV-sugarak hatására gyorsabban beindul a bőröregedési folyamat, az ásványi pigmenttel készült fényvédők viszont úgy védik a bőrünket, mint egy „folyékony tükör”. Ráadásul a bio, dermatológiailag tesztelt, gyógynövény-kivonatos termékek nem terhelik meg vegyi fényvédőkkel a bőr anyagcseréjét, így óvják azt a napfény károsító hatásaitól.

Bőrünk napfényhez való alkalmazkodását jól mutatja, hogy a különböző földrészeken más és más az emberek bőrtípusa. Az a hajlam, hogy a szervezet gyorsan védőpigmenteket, színes melanint állítson elő, Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsia bizonyos területein, ahol erős a napsugaraknak való kitettség, jóval erősebb, miközben a skandináv országokban élő emberek bőre nehezebben alkalmazkodik a megemelkedett UV-sugárzáshoz.

Dr. Gyovai Viola elmondta, az A-, C- és E-vitaminban gazdag táplálkozás is rengeteget segíthet bőrünk egészségének fenntartásában,  de az ózonlyukkal kapcsolatos problémák, a globális felmelegedés és az egyéb környezeti károk egyaránt negatívan hatnak ránk, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a védelemre. Mint magyarázta, ennek a legegyszerűbb formája a fizikai fényvédelem, ide tartozik a kalaptól kezdve a napernyőn át a hosszú ujjú vékony pólóig minden, de sok olyan helyzet adódik az életben, amikor ezeket az eszközöket nem vethetjük be.

„Ilyenkor jönnek számításba azok az évszázadok óta jótékony hatásaikról ismert gyógynövények, melyek kivonata különböző kozmetikumok összetevőjeként segíthet számunkra a védekezésben. Ilyen az argánolaj, ami például Marokkóban általános szépítőszer, vagy az afrikai eredetű baobab olaja” – mutatott rá.

„Folyékony tükörrel” óvhatjuk a bőrünket

A Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa szerint a fényvédelem nagyágyúi napjainkban a 20-as faktorszám feletti, ásványi pigmentes kozmetikumok, hiszen azok nem terhelik a bőr normál anyagcseréjét és tükörként verik vissza a káros napsugarakat. Megjegyezte: sokan azért nem kedvelik ezeket a termékeket, mert kissé púderes látszatot kölcsönöz a bőrnek, de céklalével, fekete gyökér levével színezve, gyógynövényekkel társítva már kaphatóak olyan fényvédők is, melyek egyeznek a bőrszínünkkel, miközben még az esetleges bőrhibákat is elfedik.

Ahogy közeleg a nyár, a kisbabák bőrét is fokozottan kell óvni magasabb faktorszámú, lehetőleg dermatológiailag tesztelt, bio fényvédőkkel, de ugyanez igaz a fehérebb bőrű felnőttekre is. Az okleveles biológus szerint már tavasszal aktívan kell ugyanis védekezni a napsugarakkal szemben. Hangsúlyozta: az ásványi pigmentes fényvédők használata mellett is lehet barnulni, napozni is, de az óvatosság és fokozatosság elvét itt is be kell tartani! A BIOLA biokozmetikumok cégalapító ügyvezetője végül szót ejtett arról is, ha valaki leégett, napozás utáni készítményeket ajánlott használnia, melyek elősegítik az egészségesebb bebarnulást.

„Amikor már megtörtént a baj, a bőrt nem elég hidratálni, a gyulladást is kezelni kell, a hólyagok kialakulásának esélyét is érdemes mérsékelni. Erre a célra kitűnő választás lehet a ganoderma gomba vagy a zöldtea kivonatát tartalmazó, flavonoidokban gazdag, esetleg valamilyen hatásos gyógynövénykivonattal készült krém is” – magyarázta, hozzáfűzve, hogy 20-25 perces napfürdőnél soha ne vállalkozzunk többre, órákig a vízparton napozni hosszú távon nem kifizetődő a bőrünk számára.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!