Otthon használhatják az abortusztablettát a brit nők
A brit képviselőház megszavazta, hogy a jövőben is fennmaradjon egy eredetileg a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedés, amely lehetővé tette, hogy a nők bevegyék az abortusztabletta mindkét adagját anélkül, hogy felkeresnének egy klinikát – írta honlapján a CNA katolikus hírügynökség. A döntést 215-en támogatták és 188-an ellenezték a londoni alsóházban.
A módosítást eredetileg a konzervatív párt egyik tagja, Liz Sugg szorgalmazta. Az intézkedés hatálya március 30-án járt volta le, de a brit kormány a múlt hónapban úgy döntött, hogy Anglia területén augusztus 30-ig meghosszabbítja az abortusztabletták otthoni beszedésének engedélyezését. Ezt követte a jelenlegi voksolás a módosítás állandóvá tételéről.
A módosítás ellenzői hangsúlyozták, hogy a személyes orvosi találkozónak fontos biztonsági szerepe van, amely nélkül a nők fokozott kockázatnak vannak kitéve az otthoni művi vetélés során. Catherine Robinson, a Right to Life UK nevű jogvédő szervezet szóvivője kiemelte: az intézkedéssel megnő a súlyos komplikációk, valamint az engedélyezett időponton túli abortuszok veszélye. Rámutatott: jelenleg képtelenség ellenőrizni, hogy a tablettát valóban az a személy veszi be, akinek kellene, és a megfelelő határidőn belül.
A gyógyszeres abortusz kétlépcsős folyamat, amely mifepriszton és mizoprosztol bevételéből áll. A törvény korábban is lehetővé tette, hogy a nők otthon vegyék be a második, a vetélést megindító tablettát, azonban az elsőt kórházban, személyes konzultációt követően alkalmazhatták csak. 2020 márciusában, a koronavírus-járvány kezdetén az egészségügyi minisztérium bejelentette: lehetővé teszi mindkét tabletta otthoni bevételét a terhesség első tíz hetében. A módosítás értelmében a nők telefonos vagy online konzultáció után, a kórház felkeresése nélkül is hozzáférhettek a gyógyszerekhez. A lehetőség eredetileg két évig vagy a járványhelyzet végéig élt volna.
Egészségügyi források szerint az intézkedés növelte a sürgősségi esetek számát, és fokozta a mentőszolgálatok leterheltségét.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!