Kevesebb bagoly telel hazánkban
Az MME január végén a lakosság segítségét kérte a Magyarországon telelő erdei fülesbaglyok országos felméréséhez. A beérkezett adatok alapján Magyarország 699 településén, 1 104 helyszínen 11 040 erdei fülesbagoly telelt, ami közel 33 százalékkal kevesebb a tavalyi számolás eredményénél – olvasható a közleményben.
Mint írják, a jelentős csökkenés hátterében két ok együttes hatása állhat. Az egyik a mezeipocok-állomány tavalyi csúcsát követő természetes, erős visszaesés, amely alapvetően meghatározta, hogy ebben a téli szezonban mennyi bagoly lakhat jól idehaza. A másik körülmény az éppen a felmérés idejére betörő erős, sok helyen viharos erejű szél. Emiatt olyan nappalozóhelyek maradtak üresen a felmérés napjaiban, ahol máskor több tucat vagy akár száznál is több erdei fülesbagoly szokott gyülekezni.
A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, két óvoda és hat iskola, összesen 406 ember vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Ebben az évben 129 olyan településről is érkeztek információk, ahonnan az előző évben nem, ezek közül 69-ben találtak fülesbaglyot.
Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma. A Magyarországon tartózkodó 11 040 fülesbagoly legalább 2,76 millió – mezőgazdasági kárt is okozó – rágcsálót pusztít el a 2021/2022-es telelési időszakban.
Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát – hangsúlyozzák az MME közleményében.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- A dió egy csoda!
- Hatástalan lesz a fogamzásgátló, ha rosszul tároljuk
- A tenger kedvező egészségügyi hatása
- „Sokkolta a családot, amikor cukorbeteg lett a 9 hónapos kislányunk ”
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!