Az idősek agya túl sok információt tárol

Forrás: ng.hu
Egy új kutatás szerint az idősek túl sok információt tárolnak, s emiatt zavarossá válnak emlékképeik, azonban a helyzet ennél összetettebb.

Epizodikus emlékezetünk a múltbéli személyes élményeink, életeseményeink hellyel és idővel együtt tárolt emlékeiből áll össze. Ide tartozik például az, ha eszünkbe jut, hogy a hetedikes osztálykiránduláson hegymászás közben kibicsaklott a bokánk. Úgy tűnik azonban, hogy amint egyre idősödünk, ezek az emlékeink összezavarodnak, és egyre nehezebben emlékszünk vissza a pontos részletekre.

A Baycrest Egészségügyi Központ Rothman Kutatóintézetének szakembere, Dr. Lynn Hasher elmondta: „Ez megmagyarázhatja, miként gyűlhet élethosszig a bölcsesség és a tudás, miközben az emlékek elhalványulnak.”

A mindennapi életünkben létfontosságú, hogy képesek legyünk elnyomni azokat az információkat, amelyek nem lényegesek egy adott helyzet szempontjából, például autóvezetés közben az útra kell figyelnünk, és nem a rádióból szóló zenére. Azonban, amint azt a kutatók kimutatták, ez az elnyomó képességünk az életkorunk előrehaladtával gyengül, így az idősek számára az információáradat a memória romlását eredményezi, számolt be a Eurekalert.

Amikor egy idősebb embernek egy bizonyos dologra kell visszaemlékeznie, az azért nehezebb, mert sok részlet kapcsolódik hasonló eseményekhez. Olyasmit képzeljünk el, mint amikor János nevű ismerősünk kapcsán szeretnénk az illető vezetéknevét felidézni, de ez nem egyszerű, mert több Jánost ismerünk, és minél több ilyen keresztnevű ismerősünk van, annál kevésbé vagyunk benne biztosak, hogy annak a bizonyosnak mi is a vezetékneve.

Trends in Cognitive Sciences szakfolyóiratban egy több mint 20 évig tartó kutatás eredményeit összegezték, a vizsgálatokban képalkotó eljárással és egyszerű viselkedéselemzésekkel kapott eredmények is szerepeltek. E kutatások egyértelművé tették, hogy az idősebbeket könnyebben félrevezették a felesleges információk, míg a fiatalabbak képesek voltak elnyomni azokat.

Az agyi képalkotó vizsgálatok is azt mutatták, hogy az idősebbek a látottak visszaidézése során olyan dolgokat is végigvettek, amelyeknek nem volt közük a kérdéses információhoz. „Ez azt jelenti, hogy az idősek akkor is emlékeztek e dolgokra, amikor nem kellett volna, ez pedig azt támasztja alá, hogy az idősebbek túl sok információt dolgoznak fel és tárolnak el” – magyarázta Dr. Tarek Amer, a kutatás egyik résztvevője.

Bár a zavarossá váló emlékek problémát jelentenek, azért előnye is van ennek a folyamatnak: az előzetes tudásukat és a figyelmet elterelő részleteket jobban tudják hasznosítani a döntéshozatal, valamint a kreatív tevékenység során. Míg a kutatólaborokban a precíz emlékfelidézésre koncentrálnak a szakemberek, a valós életben az ilyesmire ritkán van szükség. „Kutatóként túlbecsülhetjük az idősek emlékezetének előnytelen oldalait, és alulbecsülhetjük e dolog hasznát” – tette hozzá Dr. Hasher.

A kutatók azonban úgy vélik, lehet olyan memóriafejlesztő programokat készíteni idősebbek számára, amelyek pont ezeket a figyelemelterelő részleteket használják fel a részletek megőrzéséhez.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!