Veszélyeztetetté nyilvánították a koalát
Sussan Ley környezetvédelmi miniszter elfogadta a veszélyeztetett fajok tudományos bizottsága ajánlását arról, hogy a queenslandi, új-dél-walesi és az ausztrál fővárosi területi koalapopulációk védettségi státuszát szigorítani kell. A szövetségi törvénybe foglalt veszélyeztetettség annak elismerése, hogy az ikonikus emlős megóvása sürgősebbé vált, valamint annak, hogy mióta 2012-ben sebezhetővé nyilvánították, egyetlen ausztrál kormánynak sem sikerült a koalák életkörülményein javítani.
Scott Morrison kormánya január végén rekordösszegű, 50 millió ausztrál dolláros (11 milliárd forint), négy évre szóló csomagtervet jelentett be a koalák védelmére, de a természetvédők szerint a „pénzkidobás” helyett inkább le kellene állítani az erszényesek élőhelyének felhasználását üzleti – bányászati, út- és lakásépítési – célokra.
A pénzt az elpusztult élőhelyek helyreállítására, a koalapopuláció tanulmányozására és a koalák egészségével kapcsolatos kutatások kiterjesztésére fordítják. Az újabb csomaggal 74 millió ausztrál dollárra emelkedik az összeg, amelyet a szövetségi kormány a koalák védelmére fordít 2019 óta – írta a The Guardian online kiadása.
A környezetvédelmi szervezetek régóta érvelnek amellett, hogy szigorítsák a koalák védettségi státuszát. Három szervezet – a Humane Society International (HSI), a WWF és az Australia and the International Fund for Animal Welfare – jelölte a kis erszényest a veszélyeztetett státuszra.
A csak Ausztráliában őshonos fajt az elmúlt évtizedekben megtizedelték az erdőtüzek, a betegségek – köztük a nemi úton terjedő és az emberek körében is ismert klamídia fertőző betegség – és a közlekedési balesetek. A Vadvédelmi Világalap (WWF) becslése szerint több mint 60 ezer koala pusztulhatott el, sérülhetett meg vagy károsodott más módon a 2019-20-as bozóttüzekben.
A vadon élő egyedek száma egyes becslések szerint nem lehet több 100 ezernél, mások szerint elérheti a 330 ezret is. A koalák főleg a keleti államok eukaliptuszerdeiben élnek, és 20 éves életkort is megérhetnek.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hogyan csökkenthető a trombózis kockázata a várandósság során?
- Utazás, nyaralás babával – mire figyeljünk?
- Kockázatos lehet az édesítőszerek fogyasztása
- Hogyan kezeljük a passzív-agresszív embereket?
- Királyválasztás, bortermés, Szentlélek - miről szól pünkösd ünnepe?
- Generációk egészségét határozza meg a gyermekkori étrend
- Egy perc elég, hogy elárulja a szeme, ha szívbeteg
- Epley-manőverrel megszüntethető a jóindulatú helyzetfüggő szédülés
- Kókuszolaj
- Egy lenyelhető kapszula válthatja ki a kellemetlen bélvizsgálatokat
- Otthoni praktikák és krémek, melyek működnek a visszereknél
- Akár egy szappan is elég lehet a szúnyogok ellen
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!