Szimpatika – Hogyan diagnosztizálhatók a rémálmodók?

Az emberek mintegy öt százaléka tekinthető rendszeres rémálmodónak: ők azok, akik hetente legalább egy alkalommal számolnak be rémálmokról, ami sokszor napközben is rossz hangulatot okoz, és az elalvástól való félelemhez vezet. Az éjszakai szorongásos zavarral küzdőknél gyakran megjelenik az öngyilkossági késztetés is, bár nem feltétlenül van ok-okozati kapcsolat a rémálmok és a depresszió súlyosbodása között. A téma szinte mindenkit érdekel, klinikai pszichológiai jelentősége is kiemelkedőnek mondható, az alváskutatáson belül azonban kifejezetten elhanyagoltnak számít ez a terület. Ezért is váltott ki nagy figyelmet egy, a közelmúltban publikált kutatási eredmény.

Keveset tudunk ma még arról, hogy mi zajlik le az agyban a nyomasztó álomélmények során. Fontos célunk, hogy egy olyan, objektíven megragadható tünetet, szakszóval biomarkert találjunk, ami diagnosztizálhatóvá teszi a rémálmodókat, és biztonsággal megkülönbözteti őket a más alvászavarokban érintettektől - mondta el az ELTE PPK Alváslaboratóriumának vezetője. Simor Péter már doktori kutatásai során is a rémálmok fiziológiai és idegélettani vonatkozásaival foglalkozott, a műszeres méréseket akkor a Semmelweis Egyetemen, Bódizs Róbert témavezetése mellett végezte. A hazai alváskutatás egyik központja ma az ELTE PPK, ahol immár Simor Péter doktorandusza, Bogdány Tamás is a rémálmokkal foglalkozik. Nem véletlen tehát, hogy érdeklődésüket felkeltette egy genfi kutatócsoport által jegyzett publikáció, amely nem kevesebbet állított, mint hogy megtalálták a rémálmok mérhető paraméterét, amennyiben összefüggést mutattak ki a szívritmus kiváltotta agyi potenciál és a rémálmok megjelenése között.

A NeuroImage című szakfolyóirat 2019-ben publikálta azt a cikket, amelyben egy genfi kutatócsoport 11 rémálmokkal küzdő személy és 11 jó alvó EEG-adatait vetette össze. A svájci kutatócsoport összefüggést talált az alvás REM fázisában a szívritmus megváltozása által kiváltott agyi aktivitást (HEP) terén a rémálmodók és a nyugodtan alvók között. Emellett azt is kimutatták, hogy a rémálmodóknál mért magasabb HEP értékek a depresszióra utaló mutatókkal is korrelálnak a rémálmodók csoportjában, míg a kontroll személyeknél ez az összefüggés nem áll fenn. A szerzők tehát arra a következtetésre jutottak, hogy az alvás REM fázisában mérhető HEP mint biomarker használható lehet az érzelemszabályozás és az alvászavar patológiájában.

A svájci kutatócsoport munkahipotézise első látásra nagyon biztatónak tűnt, hiszen a szívritmus alakulását az agyunk folyamatosan, még álmunkban is monitorozza, és a szívverés változására adott agyi elektromos válasz az EEG-hullámok rögzítésével könnyen mérhető is, magyarázza Simor Péter. Ezzel a módszerrel vizsgálhatók például az intenzív sporttevékenység vagy az erős érzelmek agyi hatásai, de sokan ismerik akár saját tapasztalatból is azt a helyzetet, amikor a saját szívverésünkre összpontosítunk és ez vezet a szívritmus változásához, mondjuk egy orvosi rendelőben, vérnyomásmérés előtt vagy épp jógagyakorlatok során. Csábító volt tehát a koncepció, és a svájci kollégák cikke hamar nagy karriert futott be kutatói körökben. A PPK alváslaborjának munkatársaiban azonban éppen a megoldás túlontúl kézenfekvő mivolta keltett szakmai kételyeket, hiszen jól tudták, hogy a rémálmoknál sokkal jobban ismert kórképek, mint például a depresszió vagy az Alzheimer-kór esetén sem sikerült még ilyen egyértelmű biomarkert találni. Ezért úgy döntöttek, hogy saját adatbázisaik alapján, az eredeti cikkben közöltnél közel négyszer nagyobb mintán megkísérlik reprodukálni az eredményeket.

Két hazai alváslabor, a BME és a PPK adatbázisai összesen 40 rémálmodó és 40 kontroll személy szükséges adatait tartalmazzák, így az eredeti cikk alapját képező, mindössze 11-11 fős mintához képest jelentősen nagyobb populáción tudták elvégezni az elemzést. A hazai alváskutatók tehát arra vállalkoztak, hogy a svájci kutatócsoport közleményében leírtakat egy másik, jelentősen nagyobb számosságú mintára alkalmazva újra elvégezzék az elemzéseket, és az eredmények tükrében megerősítsék, vagy éppen cáfolják az eredeti tanulmány állításait. A 80 fős mintán replikálva a vizsgálatot az ELTE PPK kutatói úgy találták, hogy nem mutatható ki összefüggés a szívritmus változása által kiváltott agyi potenciál és a nyomasztó álomélmények megjelenése között.

A sikertelen replikáció tudományos jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint hogy az ezzel kapcsolatos cikket ugyanaz a folyóirat hozta le, mint amelyikben az eredeti tanulmány is megjelent.

Az álomkutatók számára tehát továbbra is nyitott kérdés, milyen idegtudományi magyarázata lehet annak, hogy a gyakori rémálmodók mintegy „elcsúsznak” az elmélyülő, nyugodt alvás és az éberségfokozódás közötti skálán, és sokszor riadnak föl nyomasztó álombeli élmények hatására.