Világító hálók csökkentik a felesleges halászatot
Sok tengeri állat pusztulását okozza az, hogy a halászat során a hálóba keverednek nem kívánt fajok is, így például rája, cápa, tintahal, tengeri teknős. Egy újonnan, a Current Biology szakfolyóiratban közzé tett tanulmányban a kivilágított halászhálók hatásáról esik szó, és ebből arról értesülhetünk, hogy hatásukra igen jelentősen csökken a járulékos fogás mennyisége.
A teknősök esetében már korábban bebizonyosodott, hogy hatékony védekezés a járulékos fogás okozta pusztítás ellen, ha világított eresztőhálókkal halásznak, ám eddig azt nem vizsgálták, hogy más fajokra milyen hatású ez a technológia.
Az eresztőhálókat a fenéknél rögzítik és kifeszítik, majd meghatározott idő múlva kiemelik a vízből a beleakadt zsákmánnyal együtt. Sok esetben azonban a zsákmány mellett más, nem kívánt, illetve védett állatok is belekeveredhetnek a hálóba és akár el is pusztulhatnak, mire kiemelik a hálót. Azzal, ha a hálót merevítő szálakra LED világítást erősítenek, ez a súlyos mellékhatás nagyon nagy részben csökkenthető. Most összesen 28 pár hálóval végeztek vizsgálatokat, minden pár egyike kivilágított, másik fele klasszikus módon sötéten hagyott volt, és a kísérlet végén összeszámolták az egyes típusok által fogott állatokat, mind a célzott zsákmányt, mind a járulékos fogást.
A Wildlife Conservation Society által ismertetett eredmények reményre adnak okot: összességében 63 százalékkal kevesebb a nem kívánt állat a hálóban, ezen belül a cápák és ráják bekerülését 95 százalékkal, a Humboldt-tintahalakét 81 százalékkal, az álcserepesteknősét pedig 51 százalékkal csökkentette, miközben magát a célzott halászzsákmányt növelte.
A hálókra 10 méterenként helyeztek el egy-egy zöld színű LED-lámpát, amely nemcsak a járulékos fogást csökkentette igen jelentősen, hanem a háló kibogozásával töltött időt is megfelezte, így jócskán növelte a halászat hatékonyságát. Ez azért is fontos, mivel a halászok számára elsődlegesen a saját érdekeik a lényegesek és így, hogy maguk is hasznot húznak a világításból, bizonyosan többen fogják alkalmazni is.
A cikkben hivatkozott linkek:
Ajánlataink
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Huzat, klíma, víz - ezek okozhatnak fülfájást nyáron
- A szülés utáni depressziót is segíthetnek leküzdeni a barátnők
- Egy vérvizsgálat kimutat több mint 50 ráktípust
- Ki a kíváncsibb?
- Ezekkel az esti szokásokkal nem teszünk jót a bőrünknek
- Környezetvédelmi világnap – a nap, ami cselekvésre buzdít
- Sokan ismerik, de kevesen vallják be maguknak: párkapcsolati szorongás
- Komoly hatása van az alkoholnak az edzésed eredményére
- A tudomány is igazolta azt a trükköt, ami ráveszi a gyereket a rendrakásra
- Autizmus spektrumzavar diagnózisa mesterséges intelligencia segítségével
- Kapcsolatot találtak az alvási apnoe és az agyi elváltozások között
- Pikali Gerda: „Szeretnék egy kis nyomot hagyni a világban”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!