Vegán január kihívás 2022-ben is!
Közhasznú civil szervezetként alakult 2014-ben Nagy-Britanniában a Veganuary, mostanra pedig már világszerte ismerik a januári vegán kihívást - 2021-ben 582 ezren regisztráltak rá.
A Veganury (= vegan January) civil szervezet küldetése, hogy népszerűsítse a tisztán növényi alapú étrendet és mindenkit bátorítson, aki nyitott a téma iránt. A januárban meghirdetett kihívásuk lényege, hogy a résztvevők 30-31 napig a vegán életfelfogás szerint éljenek, étkezzenek. Ebben a szervezőktől minden segítséget megkapnak, alap-bevásárlólistától kezdve recepteken át egy sor háttérinformációig.
Nemzetközi honlapokon is nagyon sok hasznos információhoz és segítséghez lehet jutni, aki pedig a magyar közösséghez csatlakozna, az itt teheti meg.
A mozgalom nemzetközi sajtóanyagából kiderül, hogy a kihívást vállalók legfőbb motivációja az állatvédelem, 46%-uk emiatt szimpatizál a vegán életmóddal; 22, illetve 21%-uk csatlakozott környezetvédelmi és egészségügyi megfontolásból. Ugyanitt olvasható egy olyan statisztika is, amely szerint aki egyszer végigcsinálta a kihívást, azoknak egyharmada tart ki hosszabb távon a vegánság mellett, a maradék kétharmad 75%-a pedig felezni szeretné a húsfogyasztását.
A legtöbben az Egyesült Királyságban, a Veganuary mozgalom hazájában csatlakoztak, a másik két dobogós ország az USA és India, a negyedik pedig Németország. Ismert cégekkel is gyümölcsöző az együttműködése a szervezetnek, ezért januáronként látványosan bővül a vegán ételek száma a boltokban és az éttermekben; illetve ismert személyiségek is a mozgalom mellé állnak minden résztvevő országban.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
- Nemzetközi férfinap - ünnep a férfiakért
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!