Szajkók segítségével telepítenek erdőt
Hazai erdők szép madarai, a szajkók különleges módon készülnek a télre: makkokat rejtenek el a földbe, majd lombbal, vagy mohával takarják be őket. Németországban az 1990-es években megfigyelték, hogy egyetlen szajkó mintegy 4600 tölgymakkot helyezett el az anyanövény 6 kilométeres körzetében. A madarak ugyanakkor nem emlékeznek minden elrejtett magra, így sok makkot nem is találnak meg a tél folyamán. Ezek aztán kicsíráznak, és akár 25-50 százalékos arányban is hozzájárulhatnak az erdők természetes felújulásához. Német erdészek ezért a hagyományoshoz képest új, rendhagyó erdőfelújítási módszert eszeltek ki: nagy tálcákat erősítenek a fák törzsére, melyekbe makkokat helyeznek, a magvak „elültetését” pedig a madarakra bízzák. Ez az eljárás jóval olcsóbbnak bizonyult az eddig alkalmazottakhoz képest.
Veresegyház határában található egy erdei fenyves, melyet még az 1950-es években ültettek. Ez a fafaj hazánkban elsősorban a nyugat-magyarországi határszél környékén (pl. az Őrségben, a Soproni- és Kőszegi-hegységben) fordul elő természetes módon, Veresegyház határában tájidegennek számít. A futóhomok megfogására telepített ültetvény már kezd elöregedni, és magától nem tud megújulni. Ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Változás Útján Egyesület támogatásával a Tavirózsa Környezet- és Természetvédő Egyesület kezdeményezte az önkormányzatnál, hogy őshonos cseres tölgyest hozzanak létre a területen. A tájhonos csertölgy telepítése azért előnyösebb, mert jóval változatosabb élővilágnak ad otthont, mint a tájidegen fenyőültetvény. Emellett a csertölgy elterjedésének súlypontja a mediterrán térségben van, így a fafaj várhatóan ellenálló lesz a klímaváltozás miatt bekövetkező felmelegedésre és a hosszabb száraz periódusokra. Az minden esetre jó előjelnek számít, hogy a fenyvesben elvétve jelenleg is vannak kisebb, néhány éves csertölgyek, melyeket minden bizonnyal szajkók ültettek, ugyanis a legközelebbi csertölgy állomány mintegy 3 kilométerre található.
2021. december 4-én dr. Tatár Sándor, a Tavirózsa Környezet- és Természetvédő Egyesület alelnöke, a Pilisi Parkerdő Zrt-t képviselő Szegedi László és Kisák Péter Veresegyház Város főkertésze vezetésével, és 25 fő önkéntes részvételével bele is vágtak a projektbe: 10 db nagy méretű tálcát helyeztek el az erdőben fenyőfák törzsére, melyeket makkal töltöttek fel.
A tálcák helyszíneinek GPS koordinátáit rögzítették, majd térképre vitték. A későbbiek során a helyi lakosok, illetve a program önkéntesei segíteni fognak makkokkal feltölteni a tálcákat, és a projekt során nyomon fogják követni, hogy valóban kicsíráznak-e tavasszal a tölgycsemeték a területen.
A tálcák kihelyezése mellett ellenőrizték és kitisztították az erdőben található, már közel másfél évtizede „üzemelő” madárodúkat is. A madarak által kibővített röpnyílás, és a talált tollak arra utalnak, hogy ezekben fekete harkályok és fakopáncsok fészkeltek. A tálcákat Boros Gábor (Változás Útján Egyesület) készítette, a makkot pedig a Pilisi Parkerdő Zrt. biztosította díjmentesen.
Az Ültess erdőt a madarakkal! elnevezésű projektról a Tavirózsa Egyesület oldalán tudhatnak meg többet. Az Egyesület ezen az oldalon ösztönzi a környékbelieket, hogy vegyenek részt a tálcák rendszeres feltöltésében, és felhívja a figyelmet a projekttel kapcsolatos fotópályázatra is
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
- Félelmetes, letaglózó érzések fogságában
- Készüljünk fel tudatosan a téli bőrápolásra!
- Vecsei H. Miklós - Semmelweis Ignác megformálója
- A fény gyógyító ereje
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!