Szimpatika – A maga idejében – Apaszemmel

Akad köztük csokoládéból ehető kis­figura, ehetetlen, de dísznövényként locsolható zöldnövény-kompozíció, és természetesen elmaradhatatlan plüssváltozatok is bőven találhatók a kirakatok polcán.

Mindenhol, minden (is) kapható. Mindezt a karácsony miatt erőltetik ránk az üzletláncok, összekeverve rengeteg földrész megannyi népcsoportjának különböző szokásait. Ha elvonatkoztatok a ránk zúduló giccshalmaztól, akkor sem tudom feldolgozni, hogy az adventi időszak kezdete előtt – már november elején – miért kell nagyon elcsépelt karácsonyi slágereket hallgatva bevásárolnom a napi élelmiszert? Miért kell óvatosan kerülgetni a pénztár előtt a mikuláscsokiból gondosan felépített várat?

Én a novembert másként „tanultam”, másként nőttem fel. A mi családunkban a hónap elején emlékeztünk az elhunyt családtagokra és a barátokra. Hiszen az emlékük nélkül nincs múltunk, nincsenek hagyományaink, nincs történelmünk és ezek ismerete nélkül nem lehet jövőnk. Hál’ Istennek a gyermekeim is érdeklődnek, mert ebben nőttek fel, ehhez szoktak hozzá, és egyaránt nyitottak a múltra és az újonnan érkező ingerekre. Ennek a hónapnak a közepén van Márton-nap, amikor a hazánkban élő német kisebbség szokásait tiszteletben tartva lámpásokat készítünk és a gyermekekkel énekes felvonulást tartunk. Ugyanezen a napon megkóstolhatjuk az újbort, mi felköszöntjük harmadik fiunkat, a hónap végén pedig legkisebb gyermekem, Réka szülinapja van, ami egy nagyon különleges nap, hiszen ő idén tizenegy! Mindezek után kanyarodunk csak bele a decemberbe és ezáltal az adventbe. Mert csak akkor kezdődik, akkor jön el az ideje...

November 20-án zárult a Héttorony Fesztivál, melynek gálaműsorában magam is felléptem. Az ünnepi előadás Makovecz Imre halálának tizedik évfordulója alkalmából az országépítőnek állított emléket. A koncertszínház egy jelenetében el kellett mondanom a Bibliából egy részletet, amely a próbák alatt gyakorlatilag „beégett” a gondolataimba és kihozta belőlem ezt az írást, miszerint mindennek megvan az elrendelt ideje. „Ideje van a megszületésnek, ideje a meghalásnak. Ideje van a vetésnek, ideje az aratásnak.” Mindennek és mindenkinek meg kell adni az időt, amit megérdemel! A gyermekeimnek, a társamnak, a szüleimnek, testvéreimnek, a barátaimnak, MINDENKINEK. Ha nem figyelünk az alkalomra, a tartalomra, akkor elfelejtjük. Elfelejtjük egymást, elfelejtődünk, és nem tudnak majd mesélni a gyermekeink, mert nem lesz miről, nem lesz kiről, és nem lesz mindezekhez megfelelő idő sem.