Napi hétezer lépéssel is sokat tehetünk egészségünkért
Most jó hír érkezett: kiderült, hogy egy bizonyos kor felett ugyanolyan jó hatással bírhat a kevesebb lépés is. Egy új tanulmány szerint a napi 7000 lépés már jelentős egészségügyi előnyökkel jár. Talán ez a szám motiválóbb, könnyebben elérhető célt jelenthet sokak számára.
A Massachusettsi Egyetem kutatói 2210 résztvevőt vizsgáltak, fehéreket és feketéket, nőket és férfiakat egyaránt. A páciensek középkorúak voltak, átlagosan valamivel 45 év felett. A résztvevőket 2005 és 2018 között követték, miközben ők a napi aktivitásuk során gyorsulásmérőt viseltek. 2018-ra az eredeti megfigyeltek 3%-a elhunyt.
Közvetlen összefüggést természetesen nem lehet a lépésszám és a halálozás között találni. Azt azonban kijelenthetjük, hogy azoknál, akik meglépték a napi 7000 lépést, 50-70%-kal alacsonyabb rizikója volt a korai halálozásnak. Úgy tűnik, hogy a lépések intenzitása nem befolyásolta az eredményeket.
Akik alapból csak nagyon kevés lépést teljesítettek naponta, ők élvezték a legnagyobb előnyét annak, ha a 7000-es lépésszámot megtették. A 10 ezer feletti lépésszám nem járt további előnyökkel.
Noha a 10 ezer sokaknak a kitűzött cél, úgy tűnik, hogy ez nem egy olyan egységes szám, ami mindenkire ráhúzható. Ezen eredmények szerint a középkorúaknak például a 7 ezer lépés jó és sokkal elérhetőbb cél lehet, legalábbis egy lépés a hosszú élet felé.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
Nyereményjátékok
Megfejtő
Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!
Facebook játék
Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egyre több férfi kér tanácsot szakembertől
- A gyulladásos bélbetegség a fiatalokat is veszélyezteti
- Legyen az ajándék felejthetetlen
- Hátizsákot fel!
- Kerüljük el a hiánybetegségeket a téli időszakban!
- Így lendülhetünk formába karácsonyra!
- Lételemünk a vas
- Gyógynövényekkel a férfiak ápoltságáért!
- Jó közérzet és életöröm cukorbetegen is
- Ezért fáj a fejünk a vörösbortól!
- Karnyújtásnyira az őshonos, természetes C-vitamin
- Petefészek fagyasztás a sikeres gyermekvállalásért!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!