A kutyatartás pozitív hatásai

Forrás: ppk.elte.hu
Milyen jótékony hatást gyakorol ránk pszichés és fizikai szempontból a kutyatartás? Hogyan csökkenthető kedvencünk „ökológiai mancsnyoma”? – az ELTE PPK Ember és kutya sokoldalú kapcsolatrendszere című rendhagyó eseményén az érdeklődők három aspektusból kaptak átfogó képet a kutyatartásról.

Az ELTE PPK  Ember–Környezet Tranzakció Intézete által szervezett Környezetpszichológiai Előadások c. programsorozat októberi eseményén a résztvevők az ember-kutya kapcsolat dimenzióiba nyertek betekintést. A program elején Zsolnai Anikó, az ELTE PPK dékánja köszöntötte az előadókat és négylábú kedvenceiket.

Petró Eszter etológus, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudományos segédmunkatársa kísérletekkel és kutatási eredményekkel alátámasztva oszlatta el a falkaelmélettel kapcsolatos tévhiteket. Arra a gyakran felmerülő kérdésre, hogy valóban tekinthetjük-e a kutyákat szőrös gyerekeknek, elmondta, hogy a tesztek szerint a kötődési mintázatokban felfedezhetőek ugyan hasonlóságok, de a kutya-ember viszony közelebb áll a baráti kapcsolathoz, mint a gyermek-szülőihez.

Petró hozzátette: a kutyák viselkedésproblémájának kezelésében gyakran okozhat gondot, hogy az ember a saját szemszögéből próbálja megérteni az állat viselkedését, nem pedig a kutya oldaláról. Az előadás után az érdeklődők egy rövid kutyás bemutató keretében, élőben is megismerkedhettek a szociális tanulás egyik módszerével, a „Do As I Do” technikával.

A program következő részében Dr. Nagy Bernadett állatorvos adott átfogó képet arról, hogy milyen kapcsolat van az állatok és az emberek egészségi állapota között. Kiemelte: bár csekély esély van arra, hogy megbetegedjünk négylábú barátunktól, a rizikópácienseknek – idős, krónikus betegek, immunbetegek, várandósok, csecsemők és kisgyermekek – jobban oda kell figyelniük. Hangsúlyozta, kedvenceink egészségének védelmében a legfontosabb a megelőzés: a kötelező oltások beadása, a szűrővizsgálatok elvégzése, az állatok fekhelyeinek és táljainak rendszeres tisztítása, a kullancsok azonnali eltávolítása együttesen véd minket és állatainkat is az esetleges betegségektől. A Covid-19 állatról emberre terjedéséről elmondta, hogy az eddigi ismeretek alapján kedvenceink nem jelentenek közvetlen veszélyt ránk.

Varga Attila, a PPK habilitált egyetemi docense előadásában a társállattartás egészségünkre gyakorolt pozitív hatásáról beszélt. A kutyatartók körében nő az infarktus utáni túlélés esélye, a társaságuk csökkenti a szorongást, valamint a több és hosszabb séta és az eközben gyakrabban előforduló társas interakciók mind jótékony hatással vannak az egészségünkre. A kutya simogatása, a hozzá való beszéd pedig oxitocint szabadít fel, így az érzelmi kötődésben is észrevehető a jótékony hatás. A fenntartható állattartás kérdésére kitérve Varga Attila felhívta a figyelmet, hogy a kutyák esetében is létezik az úgynevezett „ökológiai mancsnyom”, amely egy közepes termetű kutya esetében megközelítheti egy ember környezeti terhelését is. Lebomló zacskók használatával, a túletetés kerülésével, újrahasznosított kutyaház és kutyajáték vásárlásával azonban hozzájárulhatunk környezetünk megóvásához. Ráadásul egy 2020-as szlovén kutatás kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik aktívan részt vettek a négylábúak napi gondozásában, más területeken is környezettudatosabban viselkedtek.

„Keressük azokat a lehetőségeket, ahol az ember-kutya kapcsolat a bolygó egészének jó lehet!”– zárta előadását a PPK oktatója.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!