Hogyan végezzünk emlővizsgálatot?
Az emlőrák a nők második leggyakoribb daganatos betegsége. Hazánkban nyolc hölgyből egynek élete során szembe kell néznie a kórral, amely korai stádiumban felismerve jól gyógyítható.
A Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika Onkológiai Részlegének igazgatója szerint 20 és 39 éves kor között rutinnak kellene lennie a mell önvizsgálatának, melyet a ciklus ötödik és hetedik napja között célszerű elvégezni.
Az oktatóvideóban lépésről lépésre mutatják be, hogyan kell átvizsgálni a melleket és a hónaljárkot, illetve arra is kitér a szakember, milyen árulkodó jelekre kell különösen figyelni. Ezek többek között az emlők kontúrjában bekövetkező változások, például behúzódás, illetve a pirosság, gyulladás vagy akár az ekcéma.
A 45-65 közötti korosztálynál nagyon fontos, hogy ha az érintettek meghívót kapnak az emlő röntgenvizsgálatára, a mammográfiára, akkor mindenképpen éljenek a lehetőséggel, hiszen ezáltal olyan változásokat is észre lehet venni, amelyek még nem tapinthatóak. A korai emlőrák gyógyulási esélye egyenlő azzal, mintha a betegség ki sem alakult volna – hangsúlyozza dr. Dank Magdolna, aki szerint társadalmi érdek, hogy az emlőrákot a lehető legkorábbi stádiumában ismerjék fel.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!