Okos fehér bot készül látássérülteknek

2021. 10. 21.
Forrás: ng.hu
Az eszközt az önvezető autóknál használt érzékelési technika segíti, és olcsón elkészíthető.

A Stanford Egyetem fiatal kutatói olyan fehér botot fejlesztettek ki, amely jelentősen megkönnyítheti és gyorsabbá teheti a közlekedést a látássérültek számára. Az eszköz elkészítése mindössze 400 dollárba kerül (120 ezer forint), lidar, GPS, mozgás- és sebességérzékelő, néhány más érzékelő, valamint kamera képezi a rendszer részét, nagyjából tehát egy okostelefon eszköztárával rendelkezik, a lidarral kiegészítve. A kb. másfél kilós eszköz kézben tartását a bot talajjal találkozó végére épített, minden irányban elmozdulni képes, motorizált kerék könnyíti meg. Nem ez az első e célra készült robotizált fehér bot, a korábbi azonban 25 kilós volt és 1,8 millió forintnak megfelelő összegbe került. A most megtervezett eszközt egyszerű megépíteni kereskedelemben kapható alkatrészekből, nyílt forráskódú szoftver vezérli, és olcsó.

Fotó: Stanford University

A Science Robotics szakfolyóiratban bemutatott eszköz egyik fejlesztője, a végzős Patrick Slade elmondta: „Valami olyat szerettünk volna tervezni, ami felhasználóbarátabb, mint egy érzékelőkkel felszerelt fehér bot. Valami olyasmit, ami nemcsak el tudja mondani, ha akadály kerül az ember útjába, hanem azt is elmondja, hogy mi az, és segít azt körbenavigálni is.” A kutatók a szabadon hozzáférhető tanulmányhoz mellékelték az alkatrészek pontos listáját, illetve az eszköz összeszerelési útmutatóját is. Az eszköz mesterséges intelligencián alapuló útkereső, illetve robotikai módszerek segítségével hoz döntéseket, ilyen például az egyidejű lokalizáció és térképezés (SLAM), emellett a szervó mechanika is segíti a bot felhasználóját a célja felé vezető útján. A talajjal érintkező motorizált kerék finoman irányítja a felhasználót az akadályok körüli úton, és a beépített GPS és a térképezési képesség azt is lehetővé teszi, hogy egy-egy gyakran látogatott területen, bevásárlóközpontban a bot a kívánt helyre kalauzolja az embert, mint például egy kedvenc üzletbe vagy kávézóba.

Az eszközt valós körülmények közt, hétköznapi terepeken tesztelte a Palo Alto-i Vakok- és Látássérültek Központja néhány önkéntese, vakok és letakart szemű látók egyaránt. Az eredmények szerint a vakok járását mintegy 20 százalékkal felgyorsította, a letakart szemű látók közel harmadával gyorsabban közlekedtek vele, mint egy egyszerű fehér bottal. A gyorsabb közlekedés pedig javítja az életminőséget.

A kutatók arra optimalizálták az eszközt, hogy azt házilag és olcsón el lehessen készíteni, ezért is lehet ingyen letölteni a vezérlő szoftvert és minden tartozék listáját az összeszerelési útmutatóval együtt. Azt azonban hozzátették a kutatók, hogy ez az okos bot még mindig csak egy prototípus, amin lehet és kell is javítani ahhoz, hogy ipari mennyiségben sorozatgyártásra kerülhessen. A kutatók következő lépésben egy egyszerű okostelefont szeretnének az eszköz irányításába integrálni, ez tágíthatja a bot lehetőségeit, és tovább csökkentheti a költségeket is.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!