A védőnők szerepe a családok életében

Forrás: well.hu
A várandósság időszakától a gyerekek 3 éves koráig a szülők mindegy 90%-a említi leggyakoribb információforrásként a védőnőket, akiknek munkája a későbbiek során is kulcsszerepet tölt be az egészséges életmód kialakításában és a betegségek megelőzésében.

Az ő továbbképzésük és munkájuk segítése mellett a védőnői hivatás elismertségének és népszerűségének emelését hivatott támogatni az az ösztöndíj program, amelyet a Magyar Védőnők Egyesülete és a Vitaminkosár Kft., a Protexin hazai forgalmazója közösen hirdetett.

Egy ország lakosságának egészségi állapota nagyban függ a prevenció, azaz a betegségek megelőzésébe fektetett munka színvonalától. Ebben Magyarországon kulcsszerepet játszik a hazai védőnői hálózat, amely közel 110 éve áll a családok szolgálatában, és olyan, Európában – mi több, világszerte – egyedülálló szolgáltatást nyújt a szülők számára, amelyet Magyar Örökség Díjjal és Hungaricumdíjjal is kitüntettek. A több mint 45 éve főiskolai végzettséghez kötött hivatást jelenleg az országban hozzávetőleg 3300 területi védőnő és közel 900 iskolavédőnő gyakorolja.

„Napjanikban az egészségügyi dolgozók közül a védőnők állnak legközelebb a családokhoz. Olyan jelentős eseményeknél vannak jelen közvetlenül a családok otthonaiban, mint a gyermekfogadásra-, az anyaságra való felkészülés, az első gyermek megszületése, vagy éppen a gyermek közösségbe való beilleszkedése. A védőnők sok esetben több körzetet ellátva végzik munkájukat, hivatástudattal, annak érdekében, hogy egy család se nélkülözze a preventív ellátást, ezzel jelentős segítséget nyújtanak a családoknak, szülőknek vagy éppen a pedagógusoknak” – mondta el Csordás Ágnes Katalin a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke „Az ösztöndíj program nem csak arra inspirálja a védőnőket, hogy szakmailag is megmutassák magukat, hanem egyben alkalmat ad a legjobb védőnői gyakorlatok megosztására, hozzájárulva a szakmai munka színvonalának, ezáltal pedig elismertségének emeléséhez. Úgy gondoljuk, hogy az ilyen típusú kezdeményezések meghatározó szerepet tölthetnek be abban, hogy vonzóvá tegyük a védőnői hivatást a fiatalok számára is.”

Az ösztöndíjprogram felhívására összesen 31 pályázat érkezett az ország különböző részeiről, elsősorban vidékről. A jelentkezők feladata a probiotikumok alkalmazási lehetőségeinek bemutatása volt kifejezetten csecsemőknél és kisgyerekeknél, hiszen azoknak a babáknak, akinek bélcsatornájában nem szaporodnak el megfelelő mértékben a hasznos baktériumtörzsek, az immunrendszerük sem lesz elég erős a betegségek leküzdéséhez.

„Ma már számos kutatás alátámasztja, milyen mértékben járul hozzá az egészséges bélflóra a civilizációs betegségek megelőzéséhez, így a probiotikumok már közvetlenül a születés után fontos szerepet tölthetnek be. Védőnőként sokszor szembesülök azzal, hogy édesanyák kérnek tanácsot a gyermekük immunrendszerének erősítésére, közösségbe kerüléskor a betegségek megelőzésére, vagy antibiotikumos terápia mellett a panaszok csökkentésére, a bélflóra regenerálására. Pályázatomban a munkám során szerzett tapasztalataimat osztottam meg egy saját felméréssel kiegészítve, amelyek remélem hasznos információforrásként szolgának majd kollégáim számára is.” – mondta el az ösztöndíjprogram 1. helyezettje Kovácsné Takács Lívia, aki a Zala megyei Gellénháza Védőnői Szolgálatát látja el.

A kiemelkedő pályamunkák miatt, a programban három helyett öt pályamunkát is díjaztak, így a második helyen végző Varga Ágnes (Debrecen) után a 3. helyen holtversenyben hárman is végeztek: Bogdán Viktória (Balatonederics), Somogyiné Rapp Zsuzsa (Pécs), és Gyarmati-Bozó Vivien (Eger).

Az ösztöndíj keretében az 1. helyezett 100 000 Ft, a 2. helyezett 50 000 Ft, a 3. helyezettek pedig 30 000 Ft juttatásra jogosultak 6 hónapon át, amely összeget szabadon választott módon továbbképzésre, szakmai fejlesztésre fordíthatnak.

„Több mint 10 éve dolgozunk együtt a Magyar Védőnői Egyesülettel számos területen. Idén meghirdetett ösztöndíj programunkkal kihívást és inspirációt szeretnénk nyújtani a hazai védőnők számára, mert hisszük, hogy a náluk levő tudás és felhalmozott tapasztalat egyedülálló értéket képvisel a hazai egészségügyben. A beérkezett színvonalas pályamunkák igazolják ezt, ezért is döntöttünk úgy, hogy három helyett öt pályázatot díjazunk. A kezdeményezés sikerét látva annak lehetőségét is vizsgáljuk, hogy az ösztöndíjat kiterjesszük, és a végzős gyógyszerész- és orvostanhallgatókat is bevonjunk a programba” – tette hozzá Kovács Magdolna a Vitaminkosár Kft. társtulajdonosa.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!