Növekvő veszély fenyegeti a vándormadarakat

Forrás: ng.hu
Egyre kockázatosabb több ezer kilométert repülni a sarkvidéken szaporodó madaraknak – állapították meg a Debreceni Egyetem biológusai.

„A vándorlás csökkenő haszna súlyos következményekkel járhat az ökoszisztéma egészére” – olvasható a Trends in Ecology & Evolution című tudományos lapban publikált cikkben.

A Debreceni Egyetem szakemberei évek óta vizsgálják a klímaváltozás hatásait a madarak szaporodási stratégiájára Székely Tamás nemzetközi hírű etológus vezetésével. Az Élvonal kiválósági pályázat keretében végzett kutatások nyomán 2018-ban a Science magazin címlapon hozta a DE kutatóinak cikkét, amelyben a klímaváltozásnak a partimadarak fészkelési szokásaira gyakorolt hatását vizsgálták. Új kutatásuknál a korábbi vizsgálatok eredményeiből indultak ki a debreceni kutatók.

Minden évben több millió vándormadár repül a sarkvidékre és az északi mérsékelt égövi területekre, hogy kihasználja a táplálékot jelentő rovarokban leggazdagabb időszakot, a ragadozók alacsonyabb számát és a kevesebb kórokozót. Ugyanakkor az elmúlt években megváltozott a trend. „Azt már az előző kutatásunkban kimutattuk, hogy nőtt a sarkkörön fészkelő partimadarak fészekpredációja, de most már újabb veszélyekkel is számolniuk kell a vándormadaraknak” – fejtette ki Székely Tamás professzor.

A nemzetközi kutatócsoport mindegy 50 kutatás részletes adatait összegezte, melyek a ragadozók gyakoriságát, a paraziták terjedését, a táplálékot jelentő rovarok szaporodását, a sarkköri hőmérsékletváltozást, az extrém időjárási jelenségek számát vizsgálták.

„Kiderült, hogy ezek a tényezők egyenként is nagy hatást gyakorolnak a vándormadarak szaporodásának sikerességére – például, ha többször havazik nyár elején, akkor azt a kotló madarak és a tojások nem biztos, hogy túlélik. Együttesen vizsgálva pedig egyértelmű, hogy ezen tényezők miatt a sarkvidék egyre kevésbé vonzó célpontja a vándorló madaraknak és emlősöknek, mint például a rénszarvasoknak. A megváltozott trófikus kölcsönhatások csökkentették a vándormadarak reprodukciós sikerét és túlélési esélyeit, így csökkenhet a madárvonulások mértéke és gyakorisága, ami súlyos következményekkel járhat a tápláléklánc szerkezetére és a teljes sarkvidéki ökoszisztéma egészére vonatkozóan” – hangsúlyozta Vojtech Kubelka, a Természettudományi és Technológiai Kar Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének tudományos munkatársa, a cikk első szerzője.

A kutatók szerint hosszútávon is számolni kell a vándorlás előnyeinek csökkenésével, be kell építeni az érintett populációk és az ökoszisztéma dinamikájának előrejelzésébe, a természetvédelemnek pedig innovatív védelmi intézkedésekkel reagálni, hogy mérsékelni tudják a nem kívánt hatást.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!