Furcsa objektumot találtak a Naprendszerben
Egy ellenőrzés alatt álló tanulmányban a Naprendszer egyik furcsa objektumát, a (248370) 2005 QN173-at mutatják be. Henry Hsieh, az amerikai Bolygótudományi Intézet csillagásza és kollégái szerint az objektum egyszerre bír kisbolygókra és üstökösökre jellemző tulajdonságokkal.
A (248370) 2005 QN173 alapvetően úgy kering, mint a többi aszteroida a fő kisbolygóöv külső részén, ugyanakkor úgy néz ki, mint egy üstökös, és vékony, hosszú porcsóvát húz maga után. A csapat úgy véli, hogy az objektumot jeges anyag borítja. Hsieh szerint a (248370) 2005 QN173 átrajzolja a kisbolygók és az üstökösök közötti határt.
A szakértők az ATLAS (Asteroid Terrestrial-Impact Last Alert System) adatait elemezve fedezték fel az objektum csóváját, melyet később a Lowell Obszervatórium is kimutatott.
A (248370) 2005 QN173 legutóbb május 14-én járt a legközelebb a Naphoz, ekkor az égitest olyan képet mutatott, mint ami egy üstököstől várható el. A kutatók a 2016-os napközelség során kialakult csóvát is megpillantották az akkoriban készült felvételeken. Amikor egy üstökös megközelíti csillagunkat, a hő hatására a benne lévő jég szublimál, ez pedig jól észlelhető.
Hsieh szerint az üstökösök többsége a Naprendszer külső részéről, a Neptunusz pályáján túlról érkezik, mozgásuk során pedig általában csak rövid időre keresik fel a Napot és a Földet. Az ilyen események során, ha elég közeli a távolság, megfigyelhető a szublimálás nyoma.
A mintegy félmillió, aszteroidaövből származó objektum közül a (248370) 2005 QN173 a nyolcadik, amelynél többször sikerült megfigyelni az aktivitást. Az objektum magja 3,2 kilométer átmérőjű, júliusban a csóvája 720 ezer kilométer (majdnem kétszer akkora, mint a Hold-Föld távolság) hosszú volt – a csóva vékonyságának oka feltehetően az lehet, hogy nagyon lassan, nehezen hagyják csak el az égitest felszínét a porszemek, és igen gyenge a gázkiáramlás a felszínről.
2026 februárjában a (248370) 2005 QN173 a déli féltekéről lesz látható, ekkor értékes adatokat gyűjthetnek majd róla.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!