A világ legokosabb kutyáit vizsgálták az ELTE kutatói
Az ELTE csapata olyan kifejezetten okos kutyákat vizsgált, amelyek nemcsak az alapvető utasításokat, hanem játékok neveit is képesek felismerni. A szakemberek két éven át keresték a kutatásra alkalmas ebeket a világ minden táján.
A legjobbaknak Max (Magyarország), Gaia (Brazília), Nalani (Hollandia), Squall (Egyesült Államok), Whisky (Norvégia) és Rico (Spanyolország) bizonyultak. Az állatok legalább 28 játék nevét tudták, de olyan egyed is akadt, amely száz kifejezést is megjegyzett. A példányoknak egy élőben közvetített, kísérletsorozaton alapuló „bajnokságban” kellett részt venniük.
„Ezek a kutyák elképesztő sebességgel tudják elsajátítani az új játékneveket” – mondta Claudia Fugazza, a csapat vezetője. A kutatók korábbi tanulmányukkal kimutatták, hogy az ebek már akár négy hallás után meg tudják jegyezni az új játékaik nevét, igaz, a hosszú távú memóriába nem épültek be a kifejezések.
A következő fordulóban a gazdáknak előbb hat, majd 12 megnevezést kellett egy hét alatt megtanítaniuk az ebeknek. Az eredmények alapján az állatok olyan gyorsan tanulnak, mint egy nagyjából 18 hónapos gyermek, aki éppen elkezdi összekapcsolni az ismert szavakat. A friss tanulmány ráadásul azt is felfedi, hogy az állatok 1-2 hónappal később is emlékeznek a nevekre.
A kiválasztott ebek egyébként mind border collie-k, de az is igaz, hogy a csapat más okos fajtákat is talált. Ilyen többek között a német juhászkutya, a pekingi palotakutya, illetve bizonyos keverékek. A szakértők bíznak benne, hogy a hasonló vizsgálatokkal az állatok mellett a kutya-ember kapcsolatot is jobban megismerhetik.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Az sem jó, ha túl sok van belőle és az sem, ha kevés
- Nyári hajproblémák és megelőzésük
- Köszméte, avagy a vitaminokban gazdag egres
- Tévhitek a napozásról és a naptejről
- Nyáron gyakoribb a kontaktlencse miatti fertőzés
- Törpemalacokat és kutyákat vizsgáltak az ELTE kutatói
- Miért rosszabbodnak a refluxos panaszok nyáron?
- Ezért igyunk fügefalevél-teát!
- Milyen betegségeket kaphatunk el az élővizekben vagy a strandon?
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!