Bekapcsolták a világ legnagyobb szén-dioxid-elszívóját
2021. szeptember 8-án helyezték üzembe a világ eddigi legnagyobb olyan létesítményét, amely képes közvetlenül kivonni a szén-dioxidot a légkörből. A telepen az üvegházhatású gázt szilárd anyaggá alakítják.
Az izlandi Orca négy részből épül fel, maga a megnevezés az izlandi orka, azaz energia szóra utal. A létesítmény egy-egy egysége két fémládából áll. A telepet a svájci Climeworks és az izlandi Carbfix hozta létre, a tervek szerint az Orca évi 4 ezer tonna szén-dioxidot tud majd kiszívni az atmoszférából. Ez nagyjából 870 autó kibocsátásának felel meg.
A rendszerben szellőzők terelik a levegőt egy tartályba, amelyben a szűrőanyag található. Amikor a szűrő megtelt szén-dioxiddal, a tárolót lezárják, a hőmérsékletet pedig növelik, hogy a gáz kiáramoljon a befogóból. A szén-dioxidot aztán vízzel keverik el, majd egy közeli hegynél ezer méteres mélységbe küldik, ahol beépül a kőzetekbe, megszilárdul.
Egyes szakértők úgy vélik, hogy a hasonló karbonbefogó technológiák komoly segítséget jelenthetnek a klímaváltozás elleni harcban, a kritikusok szerint ugyanakkor az eljárás túl drága. Az biztos, hogy a megoldásnak még fejlődnie kell, mert egyelőre globális szinten nem lehet jelentős mennyiségű szén-dioxidot kivonni vele.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!